Harminc kilótól szabadult meg Kozsó

Kozsó
Vágólapra másolva!
Sokat küzdött a felépüléséért Kozsó, aki 2011-ben agyvérzést kapott, majd súlyos agyműtéten esett át. Az énekes elárulta, egyértelműen a gyógyszerek mellékhatása volt, hogy meghízott 130 kilóra. Szerette volna visszanyerni régi formáját, mostanra 30 kilótól megszabadult.
Vágólapra másolva!

Közel 130 kilós volt nemrég, mint mesélte, a gyógyszerektől hízott meg, amiket agyvérzése, illetve műtétje után szedett. Ma már nem szed semmit, ennek pozitív hatását érzi a testén.

"Életem legkeményebb része volt, félelmetes érzés volt. Annyira kemény dolog volt, hogy fel se fogtam, nem tudtam mozogni, nem tudtam beszélni. Meg kellett tanulnom újra mindent" - mesélte a Mokkában. Beszélni sokáig nem tudott, írni is újra kellett tanulnia. "Nem hitték el, hogy ilyen létezik, azt hitték, hogy biztos kamu" - mondta a Mokkában.

Forrás: Polyák Attila/Origo

Sokan álltak mellette, az elején még párja is ott volt vele, de a barátokra is számíthatott. Zenélni, festeni, szobrászkodni tudott, egész életében foglalkozott ezekkel. "Sose vagyok fáradt, sose vagyok álmos, három órát és húsz percet alszom naponta" - mondta.