Exek az édenben: intrika, sértődés, kiesés, összeomlás

Exek az édenben lányai
Vágólapra másolva!
Újabb kiszavazóceremóniával folytatódott a Viasat3 egzotikus környezetben zajló párkereső valóságshow-ja.
Vágólapra másolva!

Heten kezdték a Balin forgott párkeresőben a második hetet, majd jött Zsuzsi és Geri, két volt szerető, persze némi kavarás végett. A megfelelő mennyiségű intrika, szervezkedés, spekuláció és sértődés után következett a második kiszavazási ceremónia, Bódi Sylvi vezetésével.

„Nyugodt vagyok, de közben izgulok is" – mondta Dia (azért értelmezzük ezt a rövidke mondatot), akinek nem voltak könnyű napjai. Az adás során párszor kitértek a barátság fontosságára, ami vicces, mert a legtöbben 4-5 napja ismerik egymást, és valójában mind riválisok, mind a 10 millióért jöttek.

Forrás: EUROLEX CONSULTING

Tamás Diának adott virágfüzért, hogy azzal menjen haza, Milán viszont Zsuzsit választotta. Norbi szerint utóbbi lány őt kétszer hátba támadta, őt akarta hazaküldeni. „Ehhez a játékhoz nemcsak szív kell, hanem ész is" – elmélkedett Geri, Diára tett, ezzel 2-2 lett. A lányoknak is szavazniuk kellett, a legvégén Franciskának jutott a hálás vagy hálátlan szerep – ő pedig Diát küldte haza. A szegedi lánynak óriási kudarc, hogy elsőként esett ki, hiszen a győzelem reményében érkezett a szigetre.