Zimány Linda máig szereti, hogy Britney Spearshez hasonlítják

Zimány Linda
Vágólapra másolva!
Britney Spears egy dalával készülnek Zimány Lindáék A Nagy Duett-re, a modell örül neki, hogy hasonmása bőrébe bújhat.
Vágólapra másolva!

Oláh Gergő és Zimány Linda vasárnap este Britney Spears egyik dalával állnak majd színpadra, a modell egy kis humort is szeretne belevinni a produkcióba - meglepetést is ígér, swinges, hangszeres feldolgozással készülnek. Tizenéves kora óta összehasonlítgatják az énekesnővel, de ez akkor sem, és most sem zavarja.

Forrás: Zimány Linda

"Tizenéve viszem magammal ezt a témát, de már rég nem beszéltünk erről, jubilálok Britney Spearsként vasárnap. Pont emiatt lesz izgalmas. Tini koromban jó volt az összehasonlítgatás, így kezdődött a karrierem, semmi negatív érzés nincs bennem. Jó visszatérni ebbe egy kicsit, retrófíling" - mesélte a Mokkában.

Párjával sokat próbálnak, a kötelező órákon túl is járnak énekelni és táncolni, az énekes szerint mindketten maximalisták, így nagyon jól tudnak együtt dolgozni. A múltkor a kiesés szélén álltak, de ez csak még jobban motiválja őket, egész héten készülnek az adásra.