Sztárpárok, akik újra megpróbálták

Liam Hemsworth, Miley Cyrus
Vágólapra másolva!
A szakítás még nem a világ vége – szokták vigasztalni embertársaikat az okosok. Sok esetben azonban az is bebizonyosodott, hogy egy szakítás nem okozza feltétlenül és visszavonhatatlanul egy kapcsolat végét sem. Íme, tizenkét híresség, aki bebizonyította, hogy a nem is annyira végleges búcsú után is van folytatás. 
Vágólapra másolva!

Miley Cyrus és Liam Hemsworth

A színész-énekesnő és az ausztrál színész közös filmjük, Az utolsó dal című 2010-es Nicholas Sparks-adaptáció forgatásán ismerkedtek meg (amelyben egyébként szerelmespárt alakítottak). Hamarosan el is jegyezték egymást, ám 2013-ban szakítottak. Tavaly januárban azonban elterjedt, hogy az egykori szerelmes- és jegyespár újra összejött, hiszen Cyrust paparazzók ugyanazzal az eljegyzési gyűrűvel kapták lencsevégre, amit annak idején Hemsworth-től kapott.

I'm so happy...you are happy @mileycyrus.

Billy Ray Cyrus (@billyraycyrus) által megosztott bejegyzés,

Egy darabig nem lehetett tudni, hogy a kapcsolat felmelegítése egyúttal az eljegyzés megújítását is jelentette-e, de aztán elterjedt, hogy a szerelmesek már javában az esküvőt tervezgetik. Olyannyira, hogy két hete a fél világ elhitte, hogy az énekesnő titokban már hozzá is ment a színészhez, mivel Cyrus édesapja, Billy Ray Cyrus az Instagram-oldalán egy olyan fotót osztott meg, amelyen Miley fehér, menyasszonyinak tűnő ruhában látható. A képaláírás pedig így szólt:

Forrás: Jason Merritt / Getty Images North America / AFP

Később azonban a sztár egész családja cáfolta, hogy valóban sor került volna az esküvőre. S habár az egykori botrányhősnő habitusába abszolút beleférne egy romantikus titkos lagzi, Miley menedzsere leszögezte, hogy a szóban forgó fénykép csak egy egyszerű fehér ruhás fotózás végeredménye. De még meggyőzőbb volt az énekesnő édesanyjának érvelése, aki azt állította, a lánya sosem menne férjhez egy ilyen ruhában.

John Legend és Chrissy Teigen

A külföldi bulvársajtó az énekest és a műsorvezetőként is ismert modellt Hollywood legcukibb szerelmespárjaként szokta emlegetni, pedig egy alkalommal még ők is szakítottak kapcsolatuk során – igaz, csak egyetlen napra, és egyedül Legend volt az, akibe belebújt a kisördög.

Forrás: Valerie Macon / AFP

„Kapcsolatunk kezdetén elkísértem egy turnéra, ahol megbetegedett, és ettől teljesen padlót fogott. Annyira kikészült, hogy elkezdett ilyeneket mondogatni nekem, hogy »most nem lehetek benne egy kapcsolatban«. Mindez azonban csak egy napig tartott.

Szerintem valami más univerzumból érkező sugallat volt, ahol a mi kettőnk dolga nem működik. De azóta is szoktam ezzel cukkolni, hogy »emlékszel, amikor szakítani akartál velem?«. És ő olyankor mindig azt válaszolja, hogy »igen, tudom, nagy hiba volt«.” – mesélte egy interjúban Teigen.

Last day. My love.

chrissy teigen (@chrissyteigen) által megosztott bejegyzés,

A két sztár egyébként Legend 2007-es klipje, a Stereo forgatásán ismerkedett össze (amelyben a modell is szerepelt), és 2011-ben jegyezték el egymást. 2013 szeptemberében kötöttek házasságot, kislányuk, Luna tavaly áprilisban született. Közös képeiket elnézve az énekes azóta valószínűleg nem bánta meg, hogy megváltoztatta kissé elkapkodott döntését.

Back on set for #lipsyncbattle season 3B!

chrissy teigen (@chrissyteigen) által megosztott bejegyzés,

A folytatásért lapozzon!