Ábel Anita: Kijövök, és megmutatom magam

Ábel Anita
Vágólapra másolva!
Ábel Anita Emilio oldalán énekel majd a sikert sikerre halmozó A Nagy Duett új szériájában, úgy érzi, jó párost alkotnak, az énekest régóta ismeri, és kiváló zenésznek tartja – megnyugodott, amikor megtudta, hogy együtt versenyeznek. Bár gyerekkora óta színpadon áll, és nem ismeretlen számára a tévés világ, kihívásként gondol a műsorra: esélyeket nem latolgat, elsősorban a közönséget szeretné szórakoztatni – ezekről mesélt az Origónak.
Vágólapra másolva!

A Nagy Duett-et jól ismeri, követte az előző szériákat, sok ismerőse, kollégája állt már színpadon az elmúlt években.

"Pontosan tudtam, hogy miről van szó, és nagyon tetszett a felkérés, de igazán akkor nyugodtam meg, amikor kiderült, hogy Emilio lesz a párom. Elég régóta ismerjük egymást, jazzkoncertjén is jártam, sokszor találkoztunk már, legelőször talán még akkor, amikor az RTL Klubnál a Reggeli-ben dolgoztam, és jöttek be zenélni. Sokan sajnos nem tudják róla, de kiváló zenész és énekes, több rangos énekversenyt nyert, sokszor lett az év jazzdobosa külföldön, nemzetközileg is elismert jazz-zenész a mai napig. Többször is jelölték Fonogram-díjra, rengeteg sláger köthető a nevéhez, többek közt a Fiestával közösen készített Szeret a nő, ami nagyon sokáig vezette a slágerlistákat. Most egy másik arcát ismerik inkább az emberek, úgyhogy örülök, hogy a zenei tudása újra előtérbe kerül."

Fotó: Polyak Attila - Origo

"Mindketten előtérbe helyezzük egy másik oldalunkat, én is

Az eredeti szakmám az, hogy egy színpadon állok, mégis kihívás lesz, hisz teljesen más ez a feladat, mint hat hétig próbálni egy színdarabot, majd bemutatni. Itt két percben kell mindazt az energiát létrehozni, amit egész héten tuningolunk magunkban, két perc alatt kell elnyerni a közönség tetszését. Én borzasztó alázatos ember vagyok, nekem a színpad szent, és úgy gondolom, a szorgalom és a munka fontos, hogy látszódjon a produkciókban" – mesélte.

Szórakoztatni szeretne

"Nem úgy megyek oda, hogy na, győzni jöttem, és majd én megmutatom, sokkal inkább szórakoztatni szeretném a közönséget. Szeretném, ha a produkciónkat látva az emberek nevetnének, jól éreznék magukat, elcsodálkoznának, és éreznék, hogy milyen jó energiák áradnak belőlünk. Mindent meg fogok annak érdekében tenni, hogy jók legyünk, maximálisan, százszázalékosan odatesszük magunkat."

Fotó: Polyak Attila - Origo

és elég sok mindent el is játszottam már az életemben, így nincs kedvencem, nincs olyan feladat, amire várok. Amit kapunk, megcsináljuk. Persze más kérdés, hogy az majd nekünk hogy áll. Vannak tőlem idegen dalok és stílusok, de fontos, hogy az ember mindenben megtalálja saját magát. Nyilván egy hardcore punk nóta távol áll tőlem, de ha úgy alakul, azt is megcsináljuk" – mondta.

Szavazzon!

A Nagy Duett: kinek drukkol? Akár hat választ is megadhat.