Nem először sokkolták a rákos betegeket

Cancer patient standing in front of hospital window Adolescence Teenagers Only Portrait Girls Teenage Girls Women Females Fine Art Portrait Tumor Curing Hairless Chemotherapy Drug Nightie Pain Young Adult Teenager Fear Standing Looking Cancer - Illness On
Young cancer patient standing in front of hospital window.
Vágólapra másolva!
Nagy felháborodást keltett a Magyar Rákellenes Liga új reklámfilmje, amelyben a bírónő vádlottnak nevezi a rákos beteget, és azt állítja, ő tehet arról, hogy beteg lett. Több ezren írták alá a petíciót a reklám ellen, és Facebookon is szerveződött egy csoport, ahova azóta is sorra érkeznek a betegek fényképei "Nem vagyok vádlott!" felirattal. Nem ez az első eset, hogy felháborodást okoz itthon egy kampány, a Rákellenes Liga 2010-ben üvegkoporsóba zárt gyerekkel sokkolta az embereket, és az apja elől a szekrénybe bújó kislány filmje is sokakat kiborított.
Vágólapra másolva!

A Magyar Rákellenes Liga 2010-ben mutatta be azt a reklámfilmet, amiben egy üvegkoporsóba zárt kislányt temetnek el. "Aki megszületik, meg fog halni. De nem közömbös, mikor és hogyan. Az idősebbek inkább, de sajnos sok gyermek is a rák áldozatává válik" - hangzik el a reklámban.

Több fórumon olvasni felháborodott bejegyzéseket, egy anya például azt írja, hogy daganatos betegséggel küzdő gyereke sírva ordított, mikor meglátta a reklámot, annyira megijedt, hogy rá is ez vár. Többen nyilatkozták akkor, hogy festékszórót ragadnak és úgy járják a várost, le akarják fújni a plakátot, mert nézni sem bírják. 2010-ben Simon Tamás professzor volt a Rákellenes Liga elnöke, a Mokkában beismerte, hogy hibáztak.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága tiltakozott a filmhez készült plakát ellen, Velkey György, a társaság főtitkára szerint a családokat és a betegeket elborzasztja, a gyerekekre is rossz hatással van.

Az ítélet: rák

A Rákellenes Liga a napokban rukkolt elő legújabb filmjével: a reklám egy tárgyalóteremben játszódik, ahol a bírónő egészségtelen életmódja miatt elítéli a vádlottat. Az ítélet: rák. "De miért pont én?" – kérdezi a férfi, majd jön a válasz: "Azért, mert nem sportolt, és egészségtelenül élt" – ezt a szerepet egyébként Tallós Rita színésznőre bízták, aki szintén küzdött a rákkal.

A videó ellen indult petíciót négyezren írták alá eddig, a Facebookon létrejött csoportba pedig több száz beteg ember posztolt képet magáról "Nem vagyok vádlott!" és "Nem vagyok bűnös" feliratokkal.

Védték, majd levették

A Mokkában a Rákellenes Liga elnöke védte a videót, Bittner Nóra azt mondta, hogy többen találták ki és hagyták jóvá az idei kampányt, szerinte nincs gond a vádlottként beállított beteg videójával. Pálfi Norbert reklámszakember szerint is elég meredek lett a film:

Egy gyakorlott szövegírónak tudnia kell, hogy nem lehet olyan dolgokat leírni, ami nem felel meg a valóságnak. Nem tudjuk, hogy mi okozza a rákot, ebbe nem szabad belemenni" - mondta a TV2 műsorában.

A TV2-n másnap is foglalkoztak a témával, a petíció kezdeményezője, Szentesi Éva továbbra is kiállt amellett, hogy ezt a kampányt le kell állítani, el kell tüntetni. A Magyar Rákellenes Liga végül bocsánatot kért a túl erős videó miatt: "Bocsánatot kérünk mindazoktól, akiket megbántottunk,

semmiképpen nem volt célunk a gyógyult és jelenleg küzdő betegek támadása. A Magyar Rákellenes Liga 26 éve a daganatos betegekért küzd és ez így lesz a továbbiakban is. A filmet levettük a honlapunkról és a Facebook oldalunkról" - írta a társaság, a teljes közleményt itt megnézheti.

El kell bújni apa elől?

Az UNICEF is mellényúlt, mikor 2016-ban a családi erőszakra úgy akarta felhívni a figyelmet, hogy gyerekek főszereplésével készített viedókat - a szereplők nem arra beszélik rá a nézőket, hogy értesítsenek valakit a problémáról, hanem azt mutatja meg, hogyan tudják ők maguk megúszni, vagy elviselhetőbbé tenni a következő ütéseket.

Az egyik filmben egy kislány magyarázta el egy kamerában, hogy mi a teendő, ha el kell bújni az apja elől, tippeket ad másoknak, hogy zárkózzanak be.

"Sziasztok, én Luca vagyok, és a mai videóban meg fogom mutatni, hogy hogyan zárkózzatok be, ha egyszerűen vagy el akartok vonulni, vagy egyszerűen csak magányra vágytok. Én már szinte biztosra tudom, hogy amikor anyukám elmegy, akkor apukám biztos, hogy bejön a szobámba, és...hát igen..." – kezdődött a film, amivel a tévében és a moziban is találkozhattak a nézők, ráadásul egy véletlen hiba miatt az egyik budapesti moziban egy mese vetítése előtt is bemutatták, ahol főként gyermekek ültek.

Egy másik videóban Benji beszél arról, hogyan párnázhatjuk ki hétköznapi ruhadarabokkal a szekrények élét, asztalok sarkát és a kilincseket, hogy ha apa odacsap, ne fájjon.

A harmadikban pedig Daniella mondja el, hogy egy vastag, kötött sál segítségével hogy védi meg magát az ütésektől.

A videók után óriási volt a felháborodás, többen sérelmezték, hogy a szervezet a családon belüli erőszakot természetes tényként kezeli, mint ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy kizárólag apákról van szó, amikor előfordul, hogy az anyák bántalmazzák a gyereküket.

A videók miatt feljelentés is történt, Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár is tiltakozott a kampány ellen. Az Origónak akkor azt mondta, "A bántalmazás egy rendkívül érzékeny téma, ezért nagyon kell figyelni, hogy az ellene folytatott harc ne okozzon sérülést, ne rombolja az apaképet, és valóban elérje a célját. Nem az a jó válasz, hogy bújj el a szekrénybe, hanem az, hogy merj segítséget kérni."

A fent említett reklámok mindegyikénél indult petíció az eltörlésük ellen.