Gyilkos üzemmódban a Walking Dead szereplője

walking dead
Vágólapra másolva!
Norman Reedus alakítja Daryl Dixont a sorozatban, a figura sokat szenvedett mostanság, de nem lesz mindig így. Bosszúra szomjas, nagyon elszánt.
Vágólapra másolva!

A kevésszavú, szófukar Daryl sok Walking Dead-néző kedvence, a borbélynál régen járt fickóra viszont az utóbbi időkben igencsak rájárt a rúd. Megalázó helyzetekbe került, úgy tűnt, oda a régi tűz, elszántság, lelki kínokat élt át.

Forrás: amc

A színész elmondta az Entertainment Weeklynek, hogy a karaktere immár bosszúra szomjazik, kész a harcra, felkészült arra, hogy kinyírja a szörnyeteget – azaz Negant. Reedus szerint a figura egyfajta gyilkos üzemmódba kapcsol, azok után, hogy sokat gyötrődött a fogság során, mert végig Glenn és Abraham halálán tépelődött, önmagát hibáztatva.

Minden más lesz

„Most készen áll a bosszúra. Készen áll arra, hogy mindenkit megöljön. Azt hiszem, ideje, hogy lássunk egy kis félelmet a rosszfiúk szemében" – magyarázta a lapnak.

A kedvelt széria utóbbi részeiben eléggé szétesett a csapat, fizikailag és morálisan, de talán február 12-től újra erőre kapnak a túlélők – ekkor folytatódik az évad. Kinn az AMC-n megy, itthon a FOX adja.