Pásztor Anna kiharapott egy darabot egy férfi kezéből

pásztor anna
Vágólapra másolva!
Pásztor Anna egy koncertjén szilánkosra rágta rajongója telefonját, de mint kiderült, nem ez volt a legdurvább tette.
Vágólapra másolva!

A FEM3Caféban mesélte el az énekesnő, hogy történt az eset a koncerten. Mint mondta, nagyon szereti a közönséget, szívesen megy közéjük, ölelgeti őket, puszikat is oszt, de egyre többször akad telefonzókba a tömegbe, akik szelfizni akarnak, vagy csak hadonásznak a készülékükkel - olykor fejbe is csapják vele. Nem akarta megrongálni a rajongó telefonját, véletlenül törte össze - a koncert után a rajongó vitte oda a telefont, akinek felajánlotta, hogy megtérítia kárt, de nem akarta.

Az énekesnő azt is elárulta, hogy kedveli és használja a technikai vívmányokat, általában nem szokta megrágni őket, ezt inkább az emberekkel teszi: gitárosát rendszeresen harapdálja a koncertek alatt felhevült állapotban, de egyszer egy tolakodó rajongónak is komolyabb sérülést okozott, kiharapott egy darabot a kezéből.

"Volt egy buli, ahol jogászokkal bulikáztunk a barátnőmmel, Tóth Verával. Az egyik jogász kolléga nagyon sokat ivott és odajött hozzám és megfogta a mellem. Kérdezés nélkül rámarkolt, és én

Onnantól kezdve nem volt szükség perre, meg magyarázkodásra, abszolút értette, hogy ez egy olyan terület, ahová neki nem szabadna behatolnia. Másnap be volt kötve a keze, jött és mondta, hogy teljesen igazam volt, ő jogilag is átlátja ezeket a dolgokat" - mesélte.