Nézze meg az Exek az édenben izmos férfiszereplőit!

Exek az édenben
Vágólapra másolva!
Április 18-án startol a Viasat3 újabb párkereső valóságshow-ja, amely az Éden hotelt és az Ádám keresi Évát-ot követi, és ugyanolyan szépséges környezetben forgott. Lesse meg a kezdőcsapat három fiúját!
Vágólapra másolva!

Bence 24 éves, budapesti, vállalkozó. Úgy véli, hogy mindig mosolygós, pozitív, ezért csípik a csajok. Céltudatos embernek tartja magát, eddig mindig minden sikerült neki. „Ez a vonzás törvényének köszönhető" – villantja fel a fizika iránti vonzódását. Imád bulizni, nincs kimondott álomnője. „Nem hagyom, hogy eltapossanak, mint egy kis állatkát, kőkemény vagyok, mint egy szikla" – jegyzi meg. Az összes szereplő képét itt találja.

Norbi 26 éves, bártender, facér. „Nem vagyok a hűség mintaképe, az egyéjszakás kalandok híve vagyok" – meséli. Egy nőnek előbb a kezét nézi meg, aztán az arcát, majd a fenekét. „Hála az égnek elég könnyen manipulálom az embereket" – teszi hozzá.

Tamás 30 éves, kecskeméti, mobiltelefonokkal foglalkozik. Dekoratív, nagydumás nőkre bukik, inkább a fiatalokat szereti. „Zsengék, finomak, feszes a bőrük, mozgékonyak, hálás típusok" – mondja. Nem szeret alkalmazkodni, bárkit meg tudna vezetni, és biztos benne, hogy ő nyeri a főnyereményt, ami 10 millió forint.

Itt megnézheti az alapcsapat összes lány- és fiúszereplőjéről készült képeket.