Meghalt Julio Oscar Mechoso színész

Julio Oscar Mechoso a Grindhouse-ban
Vágólapra másolva!
62 évesen meghalt Julio Oscar Mechoso kubai-amerikai színész, akit közel 130 filmben és sorozatban láthattunk. 
Vágólapra másolva!

62 éves korában szívrohamban halt meg Julio Oscar Mechoso, aki az IMDb szerint összesen 129 filmes és tévés produkcióban szerepelt.

Pályáját 1979-ben kezdte, a nyolcvanas években a Miami Vice nyolc epizódjában is megjelent három különböző szerepben, majd többek között A cukorbáró-ban és a Matador-ban láthattuk még hosszabban.

Julio Oscar Mechoso a Grindhouse-ban Forrás: Dimension Films

Mindeközben olyan sorozatokban vendégszerepelt, mint a Quantum Leap, a Gyilkos sorok, az Angyali érintés, a Dharma és Greg, a Grace klinika, a Kés/Alatt, az Agymenők vagy utoljára a Madame Secretary.

Mechosót filmekben is szívesen foglalkoztatták kisebb szerepekben, benne volt például a Jurassic Park III-ban, a Zorro legendájá-ban, A család kicsi kincsé-ben, a Grindhouse-ban.