Többször is megerőszakolták a Westworld szép színésznőjét

Evan Rachel Wood
Vágólapra másolva!
Evan Rachel Wood először a Rolling Stone magazinnak adott interjúban, majd a riporternek küldött e-mailben, végül egy, a Twitterén közzétett nyílt levélben árulta el, hogy többször is szexuálisan bántalmazták.
Vágólapra másolva!

A 29 éves színésznő a november 17-én megjelent interjúban először csak annyit mesélt, hogy „fizikai, pszichológiai és szexuális" bántalmazást szenvedett el, majd később küldött egy e-mailt a riporternek, amelyben részleteket is közölt. A hét elején pedig ezt a levelet kirakta a Twitterre is.

Az első alkalommal nem voltam biztos benne, hogy az is erőszaknak számít-e, ha a partnerem csinálja, utána meg már túl késő volt. Meg aztán ki hitt volna nekem? A második esetben pedig azt hittem, az én hibám, mert nem küzdöttem eléggé, de féltem" – tárta fel a vele történt szörnyűségeket a sztár.

Wood azt is leírta, hogy szerinte részben erre a két esetre vezethető vissza 22 éves korában elkövetett öngyilkossági kísérlete. „Ez sok-sok évvel ezelőtt történt, és most már tudom, hogy egyik sem az én hibám volt, és egyik sem volt rendben.

A színésznő a Westworld premierjén Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images North America / AFP

A színésznő azt is elárulta, miért nem hallgatott tovább a történtekről. „Nem fogok tovább szégyenkezni. Nem fogom olyan hamis ábrándokba ringatni magam, hogy már túl vagyok rajta, csak mert „én olyan erős vagyok".

mert a szőnyeg alá söprik, holott súlyos probléma. Talpra álltam. Túléltem. Boldog vagyok. Erős vagyok. De még mindig nem vagyok teljesen jól" – olvasható a Twitterre kitett vallomásban.

A teljes interjút pedig – amelyben Evan Rachel Wood a fenti témán kívül beszél Marilyn Mansonnal való kapcsolatáról, biszexualitásáról, volt férjétől, Jamie Bell színésztől (Billy Elliot, King Kong, A nimfomániás) született kisfiáról és a Westworld című sorozatban látható, nők elleni erőszakról is – itt olvashatjuk el.