Meghalt A Simpson család Emmy-díjas alkotója

A Simpson család
A Simpson család
Vágólapra másolva!
Kevin Curran író-producer – aki összesen 15 éven át dolgozott a népszerű animációs sorozaton – 59 éves korában vesztette életét kedden, Los Angeles-i otthonában, hosszan tartó betegség után.
Vágólapra másolva!

Curran 1979-ben diplomázott a Harvardon, ahol a Harvard Lampoon nevű egyetemi vicclap szerkesztője volt. Az egyetemen ismerkedett meg Al Jeannel, aki később a Foxnál A Simpson család showrunnere lett. Curran 2001 óta volt tagja a népszerű animációs sorozat stábjának: forgatókönyvíróként és executive producerként egyaránt dolgozott a szérián.

A Simpson család Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP

Egyúttal az egyik legkedvesebb aranyszívű fickó. Tényleg hihetetlenül jó fej volt" – mondta róla Jean.

A Simpson családban való részvételéért az alkotó három Emmy-díjat is nyert, további hármat pedig azzal zsebelt be, hogy tagja volt a Late Night With David Letterman című talkshow írói gárdájának is.

Fielding és Curran 2003-ban Forrás: Amanda Edwards / Getty Images North America / AFP

Kevin Currant 12 éves fia és tízéves lánya gyászolja, akiknek a tévés szakember volt élettársa, a Bridget Jones-regények írónőjeként ismert Helen Fielding az édesanyjuk.