Be sem mutatták, de már most őrült sikeres az első amerikai pápa

Jude Law, Az ifjú pápa
Vágólapra másolva!
Már a széria bemutatkozó epizódjának sugárzása előtt bejelentették, hogy második évad is készül Az ifjú pápa című sorozatból, amely az elismert olasz rendező, Paolo Sorrentino első tévés munkája, Jude Law-val a címszerepben.
Vágólapra másolva!

Az ifjú pápa tévépremierjét Európa-szerte október 21-én tartották (a magyar HBO egy héttel később, október 28-án mutatja be a sorozatot), amikor már tudni lehetett, hogy elindultak a második évad munkálatai.

Paolo Sorrentino jelenleg még csak a forgatókönyvön dolgozik, de amint kész, a Wildside nevű olasz cég ismét megkeresi vele produkciós partnereit, az HBO-t, a Skyt és a Canal Plust, akik az első évadot is együtt finanszírozták.

Az első szezon első két részét a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, ahol nagyon kedvező kritikai fogadtatásban részesült. A láncdohányos, a vallási kérdésekhez nem szokványos módon viszonyuló Lenny Belardóról szóló sorozat (aki XIII. Piusz néven a történelem első amerikai pápája lett) 45 millió dollárból készült (ezzel az eddigi legdrágább olasz tévés produkció), és több mint 80 országnak adták el.

Sorrentino Az ifjú pápa forgatásán Forrás: HBO / Gianni Fiorito

Még nem tudni, pontosan mikor kezdhetik el forgatni Az ifjú pápa második évadát, hiszen Sorrentino elég elfoglalt: jelenleg egy nem kevésbé izgalmas projekten, az Olaszország hírhedt korábbi miniszterelnökéről, Silvio Berlusconiról szóló Loro című nagyjátékfilmen dolgozik.