Elképesztő összegek Hollywood legdrágább válópereiben

Guy Ritchie, Madonna
Vágólapra másolva!
Ha gazdag és híres emberek döntenek úgy, hogy ezentúl külön utakon folytatják, nemcsak a két érintett fél, a vagyon is válik. Sok esetben a tehetősebb házastárs olyan horror összegeket kényszerült fizetni egykori szerelmének, hogy inkább ne váltsuk át forintra.
Vágólapra másolva!

Michael és Diandra Douglas

A színész 1977-ben, 32 évesen vette feleségül a mindössze 19 éves Diandra Lukert, egy osztrák diplomata lányát. Fiuk, Cameron (aki azóta kábítószer-terjesztés miatt tölti épp börtönbüntetését) 1978-ban született meg, 2000-ben viszont elváltak. Diandra Douglasnek a bíróság 45 millió dollárt ítélt meg, a sztár pedig a gyönyörű Catherine Zeta-Jonesszal vigasztalta magát – akit még abban az évben el is vett feleségül.

Az expár fiuk 2010-es ítélethirdetésekor Forrás: Timothy A. Clary / AFP

A jelek szerint tehát a nagy összeg nem vette el Douglas kedvét a nősüléstől, pedig állítólag egy esetleges válás eseten Zeta-Jones még többet kapna (fel is merült köztük a szakítás, egy időre különköltöztek, de azóta rendeződött a viszonyuk).

Diandra ráadásul közben még kapzsibbnak bizonyult: nem volt elég neki a megítélt összeg, és még Douglas 2010-es (!) filmjének, a Tőzsdecápák: A pénz nem alsziknak a gázsijából is részesülni akart. A keresetet természetesen elutasították, és az is kiderült, hogy az asszony 2007-2008-ban több mint egymillió dollárnyi adót mulasztott el befizetni.

„Nagyon kedvelem az első feleségem, de úgy gondolom,

nyilatkozta egyszer a sztár.

James Cameron és Linda Hamilton

A rendező 1984-es filmje, a Terminátor forgatásán ismerkedett meg a színésznővel, de csak később, az 1991-es Terminátor 2. – Az ítélet napja idején habarodtak egymásba, majd 1997-ben házasodtak össze. 1999-ben váltak el. Hamilton 50 millió dollárral gazdagabban került ki az ügyből – azaz 25 milliót kapott minden (házasságban) együtt töltött évért. A hírek szerint rá is szolgált a borsos összegre. (Bár azt írtuk, hogy ne váltsuk át, de most megtesszük: 14 milliárd forint volt a bánatpénz két évre).

A pár az 1998-as Golden Globe-on Forrás: Hal Garb / AFP

Jimbo adott nekem egy nagy gyémántgyűrűt. De az egész házasságunk csak 9 hónapig tartott, az a gyűrű nem jelentett számomra semmit, így inkább megszabadultam tőle" – mondta a színésznő, akinek a Titanic forgatásának ideje volt a legszörnyűbb, mert a férje megcsalta az egyik mellékszereplővel, Suzy Amisszel, majd mégis visszatért hozzá, válásuk után azonban rögtön feleségül vette Amist. Cameronnak egyébként ez az ötödik házassága, de messze a legsikeresebb, hiszen 2000 óta jelenleg is tart.

Kelsey és Camille Grammer

A sorozatsztár élete egy igen sötét korszakában ismerkedett össze feleségével, akit el se kellett volna vennie, hiszen állítása szerint „már akkor vége volt, mielőtt elkezdődött volna". A színész éppen kokainproblémákkal küzdött, így igen sérülékeny állapotban volt, amikor behálózta az a nő, aki szerinte csak hírnévre vágyott.

Forrás: Charles Eshelman / Getty Images North America / AFP

A hírnév mellett Camille – aki 1997 és 2011 között volt Grammer felesége – mást is kapott: 60 millió dollárt a bankszámlájára a válás után. A színész eddigre már annyira meggyűlölte volt nejét, hogy belemenekült egy nála 25 évvel fiatalabb stewardess karjaiba (akivel azóta is együtt vannak), és

amikor Camille-ról nyilatkozott Oprah Winfrey talkshow-jában, a nevét sem volt hajlandó kimondani.

A rablásnak is beillő vagyonmegosztás egyébként csak az egyik a Grammert ért számos tragédia közül: édesapját gyerekkorában lelőtték, nővérét brutálisan megerőszakolták és meggyilkolták, amikor a sztár még fiatal volt, két féltestvére egy búvárbalesetben halt meg, új feleségével pedig elveszítették az egyik babát, amikor a nő ikrekkel volt terhes.

Madonna és Guy Ritchie

Az énekesnő és a brit rendező válása azon kevés eset egyike, amikor nem a nő, hanem a férfi távozhatott dollármilliókkal, mivel házasságuk idejekor egyértelműen Madonna gyarapította nagyobb összeggel a közös vagyont. Pontos összeget nem tudni, de az újságok 76 és 92 millió dollár közé saccolták a pénzt, amivel Ritchie leléphetett. De nem feltétlenül ő járt jobban, hiszen a 2008-ban zárult válás után hosszadalmas gyerekelhelyezési per kezdődött, amiben nem a rendező lett a győztes fél.

Forrás: Stephen Lovekin / Getty Images North America / AFP

A Rocco nevű közös fiú tartózkodása és neveltetése körüli vita még csak az idén oldódott meg. A jelenleg 16 éves kamasz fiút az anyának ítélte a bíróság, a srác azonban egy világ körüli Madonna-turné londoni állomásán az apjával maradt, és még karácsonyra sem volt hajlandó hazamenni. Madonna és Ritchie azóta megegyeztek az ügyben, s habár a részletek nem ismertek, annyi biztos, hogy Rocco most már Londonban él, az apjával.

Kevin Costner és Cindy Silva

Kevin Costner 1978-ban vette feleségül főiskolai szerelmét, Cindyt, akivel 16 év után lett vége a házasságuknak. A kilencvenes évek elején a színésznek még elég jól ment, hiszen a Robin Hood, a tolvajok fejedelme és a Több mint testőr is igencsak jól hozott, az exnej így nem kevesebb mint 80 millióval távozhatott.

Kevin Costner a Robin Hood, a tolvajok fejedelmében Forrás: Warner Bros Pictures / Morgan Creek / Collection Christophel / AFP

Costnert megrázhatta az ügy, mert következő házasságával tíz évet várt. Mivel a sztárnak mindkét asszonytól három gyereke született, vélhetően az éhes szájak etetésére is sok pénz megy el. A színésznek ráadásul van egy hetedik, házasságon kívül született gyereke is – és ma már közel sem fut olyan jól a szekere.

Harrison Ford és Melissa Mathison

Annak idején, 2004-ben Harrison Ford és második felesége válása számított a legköltségesebbnek Hollywood történetében. A nő ugyanis nemcsak 85 millió dollárt kapott, de két Star Wars-film (nem tudni, miért nem az egész trilógia) és három Indiana Jones-opus jövőbeni jogdíjaiból is részesült.

1996-ban még boldogan, a Dalai Lámával Forrás: Vassi Koutsaftis / POOL / AFP

Melissa Mathisont egyébként nemcsak a sztár volt feleségeként ismerhetjük, hiszen ő írta az E. T. – A földönkívülit. 2015-ben halt meg, 65 évesen, rákban. Ford hat évvel a válásuk után feleségül vette Calista Flockhart színésznőt, akivel azóta is együtt vannak.

Steven Spielberg és Amy Irving

A drága válás nem csak Harrison Fordot, az Indiana Jones-filmek másik kulcsfiguráját is érintette. Steven Spielberg 1976-ban ismerkedett össze Amy Irving színésznővel, amikor még mindkettejüknek éppen csak emelkedőben volt a csillaga. A két filmes éveken át tartott fenn egymással „se vele, se nélküle" kapcsolatot, végül 1985-ben összeházasodtak.

Steven Spielberg idén A barátságos óriás forgatásán Forrás: Walt Disney / Amblin Entertainment / Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP

A nász 1989-ig tartott, amikor is Irving kerek 100 millió dollárral lett gazdagabb. Ez akkor Spielberg teljes vagyonának a fele volt, amit azért ítéltek meg a színésznőnek, mert a bíróság úgy vette, hogy nem írtak alá házassági szerződést az esküvő előtt – nem fogadták el ugyanis érvényesként azt a megállapodást, amit a felek egy szalvétán rögzítettek...

Mel Gibson és Robyn Moore

A „Hollywood legdrágább válása" verseny győztese a botrányhős színész-rendező, akinek a felesége és hét gyerekének anyja 425 millió dollárt kapott a 2011-es válást követő vagyonmegosztáskor. Robyn Moore mintegy harminc évet bírt ki Gibson mellett, és ha azt vesszük, mi minden van a sztár rovásán, hajlunk arra, hogy minden centet megérdemelt.

Mel Gibson idén a Velencei Filmfesztiválon Forrás: Filippo Monteforte / AFP

Gibson több éven át tartó ámokfutása 2006-ban gyorshajtással, részeg vezetéssel és antiszemitizmussal kezdődött, majd 2010-ben élettársa összeverésével (Robyn Moore-ral ekkor már külön éltek), illetve rasszista és homofób kommentároktól hemzsegő telefonhívásokkal folytatódott (ezeket a bántalmazott nő szivárogtatta ki). Mel Gibson azóta – nem túl meglepő módon – nem nősült újra.