Döbbenet, vigyor, gyors szunyókálás: sztárgyerekek a vörös szőnyegen

Axl Jack Duhamel, Josh Duhamel, Fergie
Vágólapra másolva!
Nemcsak a sztároknak, gyerekeiknek is hozzá kell szokniuk a reflektorfényhez. Van olyan színész, aki ezért már egészen apró baba korától kezdve magával viszi a picit a nyilvános eseményekre, de olyan is, aki viszonylag sokáig vár. Nézze meg a legédesebb sztárgyerekek vörös szőnyeges bemutatkozását!
Vágólapra másolva!

Axl Jack Duhamel

Josh Duhamel és az énekesnő, Fergie kisfia 2013 augusztusában született, és már hároméves volt, amikor idén augusztusban híres szülei elvitték magukkal egy Los Angeles-i rockzenei fesztiválra. A Pandora Summer Crushon Fergie is fellépett, és a fotó tanúsága szerint a kis Axl is nagyon élvezte a bulit (nomen est omen?). A fényképen ezenkívül az is jól látszik, hogy a kisfiú az édesanyjára hasonlít.

Axl Jack Duhamel, Josh Duhamel, Fergie Forrás: Jonathan Leibson / Getty Images North America / AFP

Emme és Maximilian Anthony

Jennifer Lopez még tovább várt a Duhamel házaspárnál. A színész-énekesnő 2008 februárjában szülte meg ikreit, Emme és Max pedig már ötévesek is elmúltak, amikor felvirradt első nyilvános megjelenésük napja.

Forrás: Kevin Winter / Getty Images North America / AFP

2013. június 20-án J. Lo csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, és az ünnepségre testvérén, Lynda Lopezen, édesapján, David Lopezen és édesanyján, Guadalupe Lopezen kívül a gyerekek is elkísérték. Az ikrek édesapja egyébként Marc Anthony énekes, akitől a sztár 2014-ben elvált, tízévi házasság után.

Mason Walter és Braydon Hart Wilkerson

A Sabrina, a tiniboszorkányból ismert Melissa Joan Hart igazi nagycsaládból érkezett: összesen hét testvére van. A színésznő eddig három gyermeket vállalt, akik közül a 2006 januárjában született Mason már négyhónapos korában megismerhette a nyilvánosságot, édesanyja ugyanis magával vitte egy könyvbemutatóra egy Beverly Hills-i hotelbe.

Forrás: Mark Mainz / Getty Images North America / AFP

Hart második gyermeke beavatásával sem várt sokat. 2008 áprilisában a kis Braydon még egy hónapos sem volt, amikor a színésznő megmutatta a világnak, szintén egy könyvbemutató alkalmával. Az alábbi képen is láthatjuk, mennyire apró még a csecsemő. Masonnek és Braydonnek van egy 2012 szeptemberében született, Tucker nevű öccse, és testvéreivel együtt természetesen ő is mindig ott van a nyilvános eseményeken.

Forrás: Frazer Harrison / Getty Images North America / AFP

Slater és Bronwyn Vance

Jennifer Lopezhez hasonlóan Angela Bassett is arra a jeles eseményre vitte el először ikreit, amikor 2008. március 20-án csillagot kapott a hollywoodi Walk of Fame-en. A kicsik ekkor kétévesek voltak, és szemmel láthatóan még kicsit bizonytalanul topognak, sőt a kisfiú mintha menekülőre akarná fogni. A képen szerepel Bassett férje, a szintén színész Courtney B. Vance is, akit legutóbb az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügyben láthattunk. Slater és Bronwyn béranya segítségével jöttek a világra.

Forrás: Robyn Beck / AFP

Bronx Mowgli Wentz

Ashlee Simpson 2008 novemberében adott életet Bronx nevű fiának, akit 2009 júniusában mutatott meg a világnak egy Los Angeles-i Disney-eseményen. A kisfiú édesapja Pete Wentz zenész, akivel a színész-énekesnő 2008 és 2011 között élt házasságban. Azóta Simpson hozzáment egy Evan Ross nevű színészhez (a 90210-ben és Az éhezők viadala: A kiválasztott-filmekben is láthattuk), akit tavaly júliusban egy kislánnyal, Jaggerrel ajándékozott meg.

Forrás: Frazer Harrison / Getty Images North America / AFP

Birdie Leigh Silverstein

A Született szinglik és a Kib*zgatóhelyettesek sztárja, Busy Philipps 2007-ben ment hozzá Marc Silverstein forgatókönyvíró-producerhez. Első kislányuk, Birdie 2008 augusztusában született, és a kicsi még egyéves sem volt, amikor anyukája 2009 májusában elvitte a 3. Kidstock Music and Art Festivalra.

Forrás: David Livingston / Getty Images North America / AFP

Habár a rendezvény direkt gyerekeknek szól, úgy tűnik, a kis Birdie nem élvezte annyira, mert elég morcos arcocskát vág. Birdie kistesója 2013 júliusában született, és a szülők a jelek szerint nagyon szerethetik az élővilágot, mert őt meg Cricketnek keresztelték (a 'birdie' angolul madárkát, a 'cricket' tücsköt jelent).

Luca Cruz Comrie

A Lizzie McGuire sztárja, Hilary Duff 2012 márciusában hozta világra kisfiát, akinek másfél évvel később abban a megtiszteltetésben volt része, hogy egy igazi filmpremieren, a Repcsik című animációs filmén volt jelenése – sőt még egy rollert is kipróbálhatott. A kisfiú édesapja Mike Comrie, akitől a színész-énekesnő idén februárban elvált.

Forrás: John Sciulli / Getty Images North America / AFP

Harper Grace és Gideon Scott Burtka-Harris

Az Így jártam anyátokkal sztárjának, Neil Patrick Harrisnek és későbbi férjének, a szintén színész David Burtkának 2010 októberében születtek meg az ikrei egy béranya közreműködésével.

A szülők Instagram- és Twitter-oldalán folyamatosan követhetjük, milyen trendi életet élnek a gyerekek már szinte születésüktől fogva (premierek, menő éttermek, állandó beöltözés halloweenkor), ehhez képest meglepően későn mutatták be őket nyilvánosan, hiszen a Hupikék törpikék 2. premierjekor már majdnem háromévesek voltak.

Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images North America / AFP

Stella Ivery

A Grace klinika sztárja, Ellen Pompeo 2007 óta Chris Ivery zenei producer felesége, és már két kislányuk is született. A 2009 szeptemberében világra jött Stella már majdnem négyéves volt, amikor életében először részt vehetett édesanyjával egy nyilvános eseményen.

A kis Stella egy babaholmikat árusító cég által szervezett anyák napi kerti partin jelent meg, ahol nagyon jól szórakozott. Stella húga, Sienna ezen a rendezvényen még nem lehetett ott, mivel csak 2014 augusztusában jött a világra, béranya segítségével.

Forrás: Jason Merritt / Getty Images North America / AFP

Jaden Smith

Will és Jada Pinkett Smith kisfia, Jaden is egészen csöpp volt még, amikor a vörös szőnyegen debütált. Jaden 1998 júliusában született, és nem egészen egy év múlva, 1999 júniusában karonülőként vett részt apja Wild Wild West – Vadiúj vadnyugat című filmje premierjén. A fotón unokatestvére, Matthew és Will Smith korábbi házasságából született fia, Trey is szerepel (ő fehérben látható).

Forrás: Lucy Nicholson / AFP

Jaden vér szerinti testvére, Willow azért nincs rajta a fotón, mert ő csak 2000 októberében született. A két Smith gyerek azóta minden bizonnyal hozzászokott a reflektorfényhez, mivel Willow énekesnői karrierbe kezdett, bátyja pedig több filmszereppel is (A boldogság nyomában, A karate kölyök, A Föld után) büszkélkedhet.

Ava és Deacon Phillippe

Reese Witherspoon és Ryan Phillippe gyermekei voltak a legnagyobbak, amikor végre ők is ráléphettek a vörös szőnyegre. Jennifer Lopezhez és Angela Bassetthez hasonlóan Witherspoon is a hollywoodi Hírességek sétányán található csillaga leleplezése alkalmából tartott ünnepségre vitte magával a kicsiket. Ekkor (2010. december 1-jén) a kislány már 11, öccse pedig hétéves volt.

Forrás: Mark Ralston / AFP

A színésznő 2008-ban vált el Ryan Phillippe-től, és 2011-ben hozzáment Jim Toth tehetségkutató ügynökhöz, akivel azóta szintén született egy gyermekük, így Avának és Deaconnek van egy négyéves kisöccse, Tennessee. A legkisebb csemetét Witherspoon még nem vezette a nyilvánosság elé, de Instagram-oldalán szerencsére láthatunk róla képeket – például itt, itt és itt.