Kettős szerepben Jennifer Lopez

Jennifer Lopez
Vágólapra másolva!
A színész-énekesnő két funkcióban is helyt kell, hogy álljon a közeljövőben, hiszen nemcsak executive producere, hanem döntőbírája is lesz az NBC-n hamarosan induló táncos vetélkedőnek, a World of Dance-nek.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, a műsor júliusban tíz epizódra kapott megrendelést a csatornától, és amikor zöld utat kapott, J.Lót csak producerként sorolták fel – igaz, már akkor sem zárkózott el a kamera előtti szerepléstől sem.

Forrás: Valerie Macon / AFP

Lopezt egyébként mind a versenybíráskodáshoz, mind az NBC-hez szoros szálak kötik: az American Idolnak is benne volt a zsűrijében, a csatornának pedig egy fikciós sorozatában, a Shades of Blue című zsaruszériában is szerepel.

„Abszolút mértékben tudok azonosulni azzal a

Izgatott vagyok a lehetőségtől, hogy ezzel a műsorral elindíthatjuk egy táncos karrierjét, és sikerre vezethetjük" – nyilatkozta a sztár.

Át tudja élni Forrás: Jamie McCarthy / Getty Images North America / AFP

A World of Dance-ben szóló táncosok, duók és csapatok mérkőznek meg egymással, műfaji megkötés nélkül. A balett, társastánc, modern tánc, hiphop stb. területén pedig bárki érvényesülhet, hiszen lesznek gyerek, felnőtt, profi és amatőr indulók is. A győztes nem kevesebb mint egymillió dollárral lesz gazdagabb.