Megvolt a döntő, elképesztő fölénnyel győzött a Nyerő páros

Sebestyén Balázs
Vágólapra másolva!
Véget ért a Nyerő páros, lement a döntő, amelyet a korábbi adásokkal ellentétben élőben adott az RTL Klub. A realitysorozat végén Peller Annáék és Valkó Eszterék között választhattak a nézők, előbbi párosra szavaztak többen, elképesztő, valóságshow-ban talán még soha nem látott fölénnyel nyerték meg a versenyt.
Vágólapra másolva!

A nyolc sztárpárból Peller Anna és Lukács Miklós, valamint Valkó Eszter és Radócz Péter maradtak a Nyerő páros utolsó adására, rájuk adhatták le a szavazatukat a nézők. Szerintük Pellerék teljesítettek jobban, ők voltak a szimpatikusabbak, ők nyerték a nagyjából 3 és fél millió forintot.

Peller Anna és párja, Lukács Miklós Forrás: RTL Klub

Az előző adás összefoglalója után a döntőt élőben adta az RTL Klub, így a villa helyett a játéktérnek használt stúdióból jelentkezett be Sebestyén Balázs, a két döntős páron kívül megjelent a többi versenyző is.

Valkó Eszter úgy gondolta, hogy kezdetben voltak nehézségeik, de aztán összekapták magukat, Peller Anna szerint az ellenfeleik keményebbek voltak, mint amilyennek látszottak. Előbbi párosnál 3 millió 60 ezer forint, utóbbinál 3 millió 341 ezer volt a tét az elején.

Valkó Eszter és párja, Radócz Péter Forrás: RTL Klub

Ment a múltidézés, mutattak néhány régi jelenetet, Gergely Róbert és Pumped Gabo is átbeszélhette újra kezdeti konfliktusát, Papp Gergőék a kilépést kicsit megbánták, ez is kiderült többek között. Balázs persze direkt felelevenített pár emlékezetes pengeváltást, hogy a szereplők kicsit megint összeakaszthassák a bajszukat.

A párok jelentős konfliktusait is újranézhettük – aminek biztosan az érintettek is örültek –, Kovács Dóri el is mondta a bejátszások után, hogy vagy megöli párját, Király Pétert, vagy hozzá megy feleségül. Közben az élő adás varázsából is kaptunk kicsit, Király küszködött egy sort a leesett mikroportjával.

Szabó Zsófiék feladták a játékot Forrás: RTL Klub

A legkellemesebb meglepetést okozó páros, Pumped Gabo és Sebestyén Ágnes emlékezetes pillanataiból is láthattunk egy válogatást, miközben Pimasz úr már azon kattogott, hogy egykori versenytársai közül kinél aludna szívesen a saját műsorában is.

Kabát Péter bocsánatot kért Peller Annától a felindultságból írt levele miatt, elszabadultak az érzelmek, Balázs úgy vélte, hogy mindjárt mindannyian elszaladnak a naplementébe, egymás kezét fogva – csak aztán páran a régi szereplők közül kigöngyölítettek egy molinót, amire az volt írva, hogy "Hajrá Anna és Mikike!".

Kabát Péter bocsánatot kért:

Jött az utolsó játék, az Emlékvadászat, amelyben a fiúknak jégtömbökből kellett csákánnyal kiszedniük különféle összegeket, de azt csak akkor írták hozzá a megnyerhető összeghez, ha a párjuk utána jól emlékezett egy műsorbeli történésre. Mikike öt, Radócz Peti két fordulót nyert, Anna több kérdésre jól válaszolt, Pellerék kezdeti 3 millió 341 ezer forintja ezzel 165 ezerrel nőtt – 3 millió 506 ezer forintért mentek már tehát a nézői szavazatok.

Megmutatták a két döntős páros legemlékezetesebb pillanatait, majd az érintettek is elemezték saját kapcsolatukat és a történteket, sok életbölcsességgel lettünk gazdagabbak.

Peller Anna és Mikike romantikus fürdőzését is újranézhettük Forrás: RTL Klub

A vége felé a kiesett játékosok is elmondhatták, hogy szerintük kik érdemlik meg a fődíjat: Gergely Róberték, Király Petiék, Pumped Gabóék és Papp Gergőék Pellerék, Kabát Péterék és Szabó Zsófiék pedig Valkóék mellett tették le a voksukat.

Ez után mindkét pár kapott ötven másodpercet arra, hogy elmondja a saját kortesbeszédét. Valkóék kezdték, megélték a mélységeket és magasságokat is, mondta Eszter, szerinte sok más párnak erőt adhat a példájuk, az, hogy az összetartó párok a legmélyebb gödörből is kimászhatnak – majd fenyegetésként hozzátette, hogy úgyis kirabolják Pelleréket, ha az övék lesz az a pár millió forint.

Mikike megköszönte, hogy figyeltük a mindennapjaikat, de nem készült amúgy "kortárs" beszéddel, inkább a játékot dicsérte, az élményt értékelte, az elmaradhatatlan csók is megvolt a végén. Csodálatos volt, összegezte Peller Anna, szomorú vagyok, hogy véget ért, mondta Valkó Eszter.

A Peller Anna–Lukács Miklós páros a nézői szavazatok alapján iszonyú nagy fölénnyel nyert, 92,42 százalékkal 7,58 ellenében.