Natalia Oreiro jóformán felismerhetetlen

nat
Vágólapra másolva!
Filmben kapott főszerepet az itthon is kedvelt színésznő.
Vágólapra másolva!

A Vad angyal, a Kachorra, az ártatlan szökevény, a Te vagy az életem, az Amanda O és más sorozatok sztárja Gildát alakítja egy mozifilmben, amelyet szeptember közepén mutatnak be. Az előzetes alapján meg nem mondtuk volna, hogy övé a címszerep:

Az előzetes

Míriam Alejandra Bianchi, azaz Gilda argentin énekesnő volt, olyan slágerekkel, mint az Ámame suavecito, a Corazón valiente, a Corazón herido, a Tu cárcel. Latinos dalaival több turnén vett részt, számos arany- és platinalemeze volt.

A műfaj kedvelőit megrázta 1996-os halála: a fiatal énekesnő egy országúti balesetben vesztette életét. Egy kamion ment neki a busznak, amelyben utazott, a karambolban elhunyt édesanyja, nagyobbik lánya, három zenész barátja és a buszsofőr is.

Az utolsó interjú Gildával

Natalia Marisa Oreiro Iglesias, azaz Natalia Oreiro ugyan Uruguayban született 1977-ben, de Argentínában él. Színésznő főképp, de énekesnőként is ismert, énekelt Gilda-dalokat korábban is.