Még szűz a Star Academy egyik szereplője

Szűcs Randy
Vágólapra másolva!
Szűcs Randy kelletlenül vallotta be az igazságot.
Vágólapra másolva!

A Star Academyben együtt él a 16 versenyző, a nap jó részét együtt töltik, így a harmadik-negyedik napra már kényesebb témák is előkerültek. Az egyik fiatal bevallotta, hogy még nem volt nővel: Szűcs Randy nem túl vígan számolt be erről a lakótársaknak.

Szűcs Randy Forrás: TV2

Mint kiderült, voltak már kalandjai lányokkal, de mindig megállt egy ponton. „Nem akartam megbántani őket, de mégis sikerült, azzal, hogy nemet mondtam" – mesélte.

Szűcs Randy amúgy kitartó típus lehet, mert korábban, 2014-ben az X-Faktorban menetelt, de az ottani kiesés sem szegte kedvét, a TV2-féle show-ban folytatta, be is jutott az akadémiára.