Új török sorozat indul a Szulejmán alkotóitól

Szultána
Vágólapra másolva!
Kösem szultána élete szeptember 13-tól keddenként lesz látható a TV2-n.
Vágólapra másolva!

A széria az I. Szulejmán szultán utáni időkbe viszi el a nézőt, bemutatva Kösem szultána életét, aki Hürrem szultána mellett az egyik legnagyobb női vezető volt az Oszmán Birodalom történetében. A főszerepben Beren Saat látható, akit a hazai közönség már ismerhet a Tiltott szerelem című sorozatból, míg Kösem gyermekkori énjét Anastasia Tsilimpiou alakítja.

Forrás: TV2

Kösem szultána meghatározó alakja volt annak az időszaknak a történelemben, amit a nők szultanátusaként tartunk számon. Ez a korszak Hürrem szultánával kezdődött, és Kösem halálával ért véget 1651-ben.

A történet főszereplője Nasia egy 13 éves görög lány, aki idilli életet él Tinosz szigetén. Egy őt ábrázoló festmény a Topkadi Palotába kerül, és a frissen trónra lépett szultán, Ahmed elsőre beleszeret a képen látható lányba. Később Safiye szultána a palotába hozatja a lányt, akit Ahmed szultán trónlépési ajándékának szánt. Nasia a szultán kedvence lesz, ám hamarosan megtapasztalja, milyen intrikák és harcok folynak a palotán belül a hatalom megszerzéséért. Bátor fellépésével kivívja az elismerést, és később Kösem szultána néven az oszmán történelem egyik leghatalmasabb asszonya lesz - közölte a csatorna.