Jóban Rosszban: Durva halálesettel búcsúzik Liptai Claudia karaktere

Liptai Claudia óriási fordulattal búcsúzik a Jóban rosszbantól, Liptai Claudia, Jóban rosszban
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban megírtuk, Liptai Claudia végleg elbúcsúzik a Jóban Rosszban stábjától, gyermeke születése után sem tér vissza. A színésznő sokat nosztalgiázott az utolsó forgatási napján, egy veszélyes jelenetben dublőr helyettesítette.
Vágólapra másolva!

Alexa karakterét kiírják a történetből, Liptai Claudia már nem forgat a sorozattal. „Valaminek a vége, valamiből az utolsó, érzelmileg mindig egy felfokozottabb állapot. Sokat nevettünk és nosztalgiáztunk aznap. Azt hiszem, egy ideig még leköti gondolataimat a többi munka, hiszen hamarosan kezdődik az Extreme Activity és a Sztárban Sztár is, azután pedig egy egészen más feladatra koncentrálok majd” – mondta az Origónak.

"A Jóban Rosszban egy külön kis sziget. Sok időt töltünk együtt a forgatások alatt, mindenki tudja a másik örömét, bánatát.

– tette hozzá.

Liptai Claudia elköszönt a Jóban Rosszbantól Forrás: EVA/Eva

Utolsó jelenetében dublőr helyettesítette,

a karakter meghal a következő epizódban, az esetet már a Super TV2 képernyőjén láthatják a nézők hétfőn este.

"Vannak helyzetek és szituációk, amelyeket dublőrökre bíznak, a feladat veszélyessége vagy a benne rejlő esetleges rizikó miatt. Egy állapotos kismamára talán még jobban figyelnek, amiért most is nagyon hálás vagyok az egész stábnak.”

Dublőr helyettesítette az utolsó jelenetben Forrás: EVA/Eva