Playmate és pucér párkereső is elment a Viasat3 műsorába

Észbontók
Vágólapra másolva!
Ex-villalakó, playmate és meztelen reality show szereplő is feltűnik majd az Észbontók című műsor legújabb évadában. Az ősszel visszatérő hazai fejlesztésű vetélkedő házigazdája Kovács Áron lesz.
Vágólapra másolva!

A műsorban továbbra is női és férfi csapatok versengenek egymással, a többfordulós játékban a csapatoknak ki kell találniuk, hogy az „észbontók" tudják-e a helyes választ az adott állításra. Az előző évad szereplőinek igencsak sok fejtörést okozott jó néhány kérdés megválaszolása; a legjobb pillanatokat szeptember 1-jén és 8-án felidézi a VIASAT3.

Észbontók Forrás: Viasat3

Így például többek között azt a momentumot is, amikor egy hölgy játékos kifejtette, hogy a 11-est biztos nem rúgják 11 méterről, mivel az nagyon messze van. Egy másik szereplő szerint a levegő kemény halmazállapotú, Julianus barát pedig valójában egy herceg volt.

A tavalyi adásból sok ismerős arc tűnik majd fel a képernyőn, köztük Csöpi is, akinek anno az ábécével akadtak kisebb gondjai. Az Észbontók best of-epizódok az előző évad legjobb pillanataival, szeptember 1-jén és 8-án jönnek, az új évad szeptember 15-én startol.