Csobot Adél zsűritag lesz a Super TV2 új műsorában

Csobot Adél
Csobot Adél interjú 2015
Vágólapra másolva!
A Super TV2 képernyőjén debütál a Sztárban sztár + 1 kicsi, a műsor egyik zsűritagja Csobot Adél lesz.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő nagyon örült a felkérésnek, hiszen versenyzőként a szívéhez nőtt a műsor, újdonsült édesanyaként pedig különösen izgalmasnak tartja, hogy a felnőtt sztárok mellett ezúttal gyerekek is szerepet kaphatnak. "Nagyon közel állnak hozzám a gyerekek, hiszen van egy kisbabám. Korábban is szerettem gyerekek közelében lenni, és

- mondta az Origónak.

Csobot Adél zsűritag lesz Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hiába tölti ki mindennapjait az anyaság, majd kicsattan az energiától, és egyáltalán nem tart tőle, hogy a plusz feladatok miatt kevesebb ideje maradna kisfiára. "A Sztárban sztár + 1 kicsi- ben a zsűriasztal mögé fogok ülni, de azt gondolom, hogy tökéletesen meg fogom tudni oldani ezt a kettőt, hiszen ez nem jár olyan nagy elfoglaltsággal."

Adél kisfiával és és párjával, Istenes Bencéval Németországba költözik jövőre, de mint mondta, nem tűnik el a magyar rajongói elől.

Nem fog semmi megszűnni itthon, ugyanúgy szeretnénk itthon dolgozni mindketten én is és a párom is, úgyhogy reméljük, hogy nagyon sok új kihívás fog még ránk találni a jövő év során."