Augusztus 2-án elszabadul a pokol

AMC, CGI-nap
Vágólapra másolva!
Augusztus 2-án az AMC-n elszabadulnak a digitális szörnyek, a csatorna ugyanis szabadjára engedi a világ legveszélyesebb CGI-teremtményeit. Egész nap óriás anakondák, cápák, polipok és krokodilok tartják majd rettegésben a nézőket: jön a Kraken, a Cápavihar, az Anaconda 3.
Vágólapra másolva!

A filmes effektek és vérszomjas fenevadak rajongói már most elkezdhetik feltölteni a popcornkészleteket, hiszen augusztus 2-án egy teljes napon át, azaz 00:00 órától 24:00 óráig a 2000-es évek legnagyobb CGI-ragadozói garázdálkodnak majd a képernyőn.

A Kraken – A mélység csápjai és a Gyilkos kígyó című filmekben az Egyesült Államokban tevékenykedő magyar rendező, Takács Tibor két szörnyetegét is megismerhetjük.

A Cápavihar-ban az Amerikai pite-filmekből ismert Tara Reid, az Anaconda 3. – Az ivadék-ban pedig maga David Hasselhoff száll szembe a vérszomjas szörnyekkel.

David Hasselhoff az Anaconda 3. – Az ivadékban Forrás: AMC

Az AMC CGI-napján a fentiek mellett egymás után bukkannak majd fel a Lake Placid: Az utolsó fejezet, a Halálos vizeken, a Mélytengeri ragadozó, A sárkány ébredése, A cápa visszavág, A kán kincsének őrzői, a Halál a mocsárban és A szörny 3. című filmek veszedelmes teremtményei is.