Vízesésben lelte halálát a bemondó

vízesés
Vágólapra másolva!
Közel 60 métert zuhant az az amerikai bemondónő, Taylor Terrell, aki egy észak-karolinai vízesésbe esve vesztette életét a múlt héten.
Vágólapra másolva!

A Georgia állambeli Maconben működő WMGT tévécsatorna alkalmazottja egy barátjával a Transylvania megyei Rainbow Falls vízesés tetején, a vízben tartózkodott, majd az említett kísérő azt vette észre, hogy partnernője egyszer csak eltűnt mellőle.

Forrás: Facebook / Taylor Terrell

Hívására kiérkezve a helyi tűzoltók átnézték a helyszínt, és mintegy négy órával később meg is találták a szerencsétlenül járt nő holttestét. A keresésnél az is nehézséget okozott, hogy az egy természetvédelmi területen, a Pisgah National Foresten belül található vízesés távoli, elzárt területen fekszik, és csak gyalog közelíthető meg.

A Pisgah National Forest Forrás: Kevin C. Moore / Cultura Creative / AFP

A helyi tűzoltóság tájékoztatása szerint egyébként ez már a harmadik eset május óta, hogy valaki egy Transylvania megyei vízesésbe zuhanva veszti az életét. A szóban forgó eset további tragikuma, hogy Taylor Terrell éppen a huszonötödik születésnapját megünnepelni utazott a helyszínre.

– közölte a Terrellt alkalmazó tévécsatorna.