Határozottan életben van a magyar tévézők egykori kedvence

A szökés Prison Break Wentworth Miller Dominic Purcell
Vágólapra másolva!
Itt az első jelenet A szökés folytatásából, Michael Scofield ezúttal is a rácsok mögött van.
Vágólapra másolva!

San Diegóban a Comic-Con rajongói találkozón mutatták be az első jelenetet A szökés folytatásából, e szerint a Wentworth Miller által alakított Michael Scofield határozottan életben van - noha úgy tűnt, egyszer már meghalt.

Dominic Purcell és Wentworth Miller A szökésben Forrás: Fox

Ezúttal neki lesz szüksége komoly segítségre, ugyanis épp egy közel-keleti börtönben sínylődik. "Nem hiszem, hogy láttalak már valaha ilyen riadtnak" – mondja Scofield egy rabtársának, mire kiderül, hogy a srác a börtönbe hamarosan érkező muszlim fanatikusoktól tart.

"Húsz évet kaptam a kormánytól, mert homoszexuális vagyok, ezek a szörnyek húsz percig sem hagynak életben" – mondja a rabtárs, majd a közös szökési tervükről beszélgetnek. Íme:

A szökés kilencrészes folytatása 2017-ben érkezik a Foxra, az alapsztori szerint Sara és Lincoln tudomást szerez arról, hogy Michael életben van, előbbi pedig összerántja a régi bandát, hogy ezúttal ő segítsen a testvérén.