Mindenki ezzel játszik, de mégis mi a franc ez a Pokémon?

Pokémon GO, Pikachu
Vágólapra másolva!
Csak két hete jelent meg, de máris a feje tetejére állította a világot a Pokémon GO mobiljáték, amit azok is letöltöttek, akik egy hónapja még azt sem tudták, hogy Pikachu létezik. A GO sikerét nem biztos, hogy meg tudjuk fejteni, de azt eláruljuk, honnan indult és min alapszik az őrület, ami a tízéves nebulóktól a negyvenes menedzserekig szinte mindenkit magával ragadott az elmúlt hetekben.
Vágólapra másolva!

Szögezzük le már az elején: a Pokémon alapvetően egy videojáték, és egyáltalán nem új keletű dolog. Idén húsz éve, hogy a japán Tadzsiri Szatosi ötletéből a Game Freak fejlesztőcsapat játékot készített a Nintendo és a kor legnépszerűbb kézi konzolja, a Game Boy számára.

Milliárdos biznisz kis szörnyekből

A Pokémon név a Pocket Monster (japánul Poketto Monsutā, magyarul zsebszörny) szavak összevonásából született, és ez nagyjából össze is foglalja a lényeget. A játékok alapja, hogy megtaláljuk és egy apró labdácskával befogjuk a pokémonként ismert szörnyeket.

Az elkapott lényeket ezután fejleszthetjük és harcolhatunk velük, a végső cél pedig az (amellett, hogy összegyűjtsük az összes típust), hogy szörnyeink segítségével felülkerekedjünk a többieken, és mi legyünk a pokémonedzők bajnoka.

Az első Pokémon-játékok a Nintendo Game Boyon arattak hatalmas sikert Forrás: Picture-Alliance/AFP

Az 1996-ban kiadott első két Pokémon hatalmas siker lett (másfél millió példány kelt el belőlük világszerte), számos folytatás készült hozzájuk, és az okostelefonokra kiadott, ingyenes Pokémon GO mellett novemberben érkeznek a legújabb részek (Pokémon Sun and Moon), kizárólag a Nintendo kézi konzoljára, a 3DS-re.

A Pokémonokkal fémjelzett videojátékokból 2016 februárjáig 279 milliónál is több példányt értékesítettek szerte a földgolyón,

és a Pokémon franchise idén májusig világszerte 46,2 milliárd dollár bevételt termelt a japán The Pokémon Company számára. Ennek az eredménynek köszönhetően a Pokémon a második legsikeresebb és legtöbb bevételt hozó, videojátékon alapuló médiafranchise – egyedül a Nintendo által birtokolt Mario előzi meg a ranglistán.

Rengeteg folytatás készült, a mai napig milliók játszanak a legújabb Pokémon-játékokkal Forrás: AFP

A fenti jelentős összeg viszont nemcsak a videojátékok értékesítéséből származik, beletartozik az összes licencelt termék, a gyűjtögetős kártyák, a plüssfigurák és egyéb játékok, a képregények, az egész estés filmek és az animációs sorozatok bevétele is.

A Pokémon-ból készült sorozat ráadásul nemcsak azért érdekes, mert a népszerűsége felülmúlja az eredeti videojátékokét, hanem azért is, mert Magyarországon a konzolok (főleg a kézi változatok) népszerűtlensége miatt a legtöbben az animációs szériában találkoztak először a franchise kabalafigurájával, Pikachuval és a többi zsebszörnnyel.

Győzelem vár ránk

Az első videojátékok sikerét követően a Pokémon-t tévére is adaptálták egy anime formájában (majd számos animációs film következett), amiben a tizedik évét éppen betöltő főszereplő, Ash (az eredeti japán verzióban Satoshi) kalandjait követhettük nyomon.

A baseballsapkás kissrác megkapja élete első zsebszörnyét (a sárga, recés farkú, villámokat szóró Pikachut), és elhatározza, hogy álmát valóra váltva pokémonmester válik belőle.

Az első epizód 1997. április 1-jén került adásba Japánban,

és a Pokémon azóta is megszakítás nélkül fut. Az Ash történetét feldolgozó széria öt, több évados sorozatra (Pocket Monsters, Advanced Generation, Diamond & Pearl, Best Wishes!, XY) tagolódik, és a nagyobb egységek minden esetben valamelyik videojátékon alapulnak.

A sorozat jelenleg 930 részt számlál, már a huszadik szezonját tapossa, és ezzel a harmadik a legrégebben futó animációs sorozatok listáján A Simpson család (27 évad) és az Arthur (21 évad) mögött.

Az animációs sorozat még a videojátékoknál is sikeresebb lett Forrás: AFP

A sorozat – akárcsak a videojáték – elképesztően sikeres lett, másfél évvel a japán premiert követően elkezdték vetíteni Amerikában,

1999-ben pedig már a nagyobb európai kereskedelmi csatornák is műsorukra tűzték az ekkor már a harmadik évadjánál járó animét.

Magyarországon egészen az ezredforduló utánig kellett várni Pikachuékra, hiszen az RTL Klub csak 2000. augusztus 12-én kezdte el sugározni a Pokémon-t. A sorozat mára legendás főcímdalát Németh Attila énekelte, és biztos, hogy a széria egykori nézői közül a legtöbben még ma is betéve tudják a Pokémon lényegét nagyszerűen összefoglaló szöveget:

A Pokémon hazánkban is rövid idő alatt a Kölyökklub egyik legsikeresebb rajzfilmje lett, a 2000-es évek elején a közönségarány szinte sosem csökkent 60 százalék alá a 4–17 éves korosztályban. Az RTL Klub egészen a hetedik évadig leadta a sorozat epizódjat, majd a magyar számozás szerinti 315. rész után a rajongók többet nem láthatták kedvencüket a csatorna műsorán.

Hogy az RTL miért vált meg a sorozattól, azt pontosan nem tudni, de akárcsak a Dragon Ball esetében, az időközben megszűnt ORTT 2000 után többször is rászállt a Pokémon-ra, és az NMHH elődjének köszönhető, hogy a csatorna egy idő után nem a magyarított főcímmel, hanem az angol verzióval sugározta a részeket, ugyanis az ORTT szerint a dalszöveg egy része („szerezd meg hát mind”) sértette a burkolt reklámozás tilalmát.

A sorozat néhány évadját az RTL-lel párhuzamosan műsorára tűzte a később Animaxra keresztelt A+ is. Az RTL-es kaszát követően a Pokémon 10. és 11. évadját leadta a Jetix gyerekcsatorna, a 12. szezon részeit pedig az „utód” Disney Channel sugározta, de idővel ők is leálltak a sorozattal, és ezután (néhány egész estés Pokémon-rajzfilmet leszámítva) a zsebszörnyek szinte teljesen kikoptak a magyar csatornák műsorkínálatából.

Egy egész generáció kedvence

A világ többi részén, Japánban, Amerikában és Európa több országában a tévécsatornák továbbra is nagy sikerrel vetítik a Pokémon aktuális részeit, és ennek fényében talán már nem is olyan érthetetlen, hogy miért lett akkora siker a július 6-án megjelent mobiljáték.

Zsebszörnyek: a Pokémon Góval már bárki összegyűjtheti őket Forrás: AFP

A Pokémon már húsz éve hódít, emberek milliói ismerték meg videojáték formájában, és még ennél is többen a tévéképernyőkön keresztül. Ne feledjük, a játékok jelentős része csak a Nintendo konzoljaira elérhető, így az anime óriási nézőközönségének nagy része korábban sosem tapasztalta, milyen az, amikor saját maga ered a zsebszörnyek nyomába.

Rengetegen persze csak divatból töltik le a Pokémon GO-t, mert nem akarnak kimaradni az éppen aktuális érdekességből, de emellett van egy egész generáció, napjaink tinédzserei, húsz- és harmincévesei, akik nézték (vagy még mindig nézik) a sorozatot, vagy valamilyen formában kapcsolatba kerültek vele, és ha másért nem, hát nosztalgiából végre kipróbálják azt, amit Ash és barátai több száz epizódon keresztül műveltek a képernyőn.

Pokémon GO: okostelefonnal már bárki gyűjthet zsebszörnyeket Forrás: Birkás Péter / Origo

Ha pedig elindult a játék, és megvan az első Pokémon, akkor beüt az élmény, ami húsz évvel ezelőtt sikeressé tette az első Pokémon-okat: feltámad a versenyszellem, beindul a gyűjtögetési láz, hirtelen fontos lesz, hogy megszerezzük a kedvenceinket, de legalábbis Pikachut, vagy akár az összes zsebszörnyet!

– szól a Pokémon szlogenje, amit ennyi ember még sosem érzett a magáénak. Húsz év munkája ritkán érik olyan gyümölcsöt, mint amit a Pokémon produkált az elmúlt fél hónapban, és ha nem is játszunk a GO-val, ezen teljesítmény láttán még így is elismerően csettinthetünk.