Még többet akarnak a legjobban fizetett tévés színészek

tesztcikk, Sofia Vergara
46 éves lett a szépséges Sofía Vergara, 1972. július 10-én született Kolumbiában
Vágólapra másolva!
A Modern család-nál és az Agymenők-nél is lejár a színészek szerződése, mindkét sorozatnál bérharcra számítanak.
Vágólapra másolva!

Az a nem mindennapi helyzet állt elő, hogy a jelenkori amerikai televízózás két legmenőbb vígjátéksorozatánál, a Modern család-nál és az Agymenők-nél egyszerre jár le a szereplők szerződése, a következő utáni évad(ok)ra már új megállapodást kell aláírniuk.

A Modern család női főszereplője, Sofia Vergara Forrás: AFP/Getty Images/Mike Windle

A tárgyalások egyelőre nem indultak meg, a Deadline is csak az Agymenők háza tájáról hallotta, hogy hamarosan leülnek egymással szembe a felek – ami időszerű is, ha még a közelgő évad előtt meg akarnak egyezni, hisz annak a munkálatait augusztus 10-én kezdik meg.

Mindkét sorozatnál arra számítanak, hogy a szereplők béremelést fognak kérni,

holott már így is a legjobban fizetett tévés színészek és színésznők közé tartoznak. Az Agymenők Sheldonja, Jim Parsons 29 millió dollárt keresett 2014. június 1. és 2015. június 1. között, kolléganője, Kaley Cuoco 28,5 millió dollárt vitt haza ugyanebben az időszakban.

Egyik szereplő sem panaszkodhat Forrás: CBS

Johnny Galecki éves bevétele 27 millió volt, Simon Helberg és Kunal Nayyar pedig holtversenyben állt 20-20 millióval.

A Modern család inkább a nőket díjazza,

hisz Sofia Vergara ugyanúgy 28,5 millió dollárt kapott egy évre, mint Cuoco, Ed O'Neill viszont "csak" 10,5 milliót. A férfiak között itt Ty Burrell zsebe van a legjobban kitömve, évi 11,5 milliót keres.