Hamarosan forgatják az Egynyári kaland folytatását

Egynyári kaland, Vecsei Miklós
Vágólapra másolva!
Biztosan lesz második évadja az Egynyári kaland-nak, a stáb hamarosan megkezdi a munkát a Balatonnál.
Vágólapra másolva!

A közmédia saját gyártású szériája a Balatonon játszódik, hat fiatal színész főszereplésével. Az első évadban megismert Vecsei Miklós, Rubóczki Márkó, Héricz Patrik, Döbrösi Laura, Schmidt Sára és Dobos Evelin kaptak szerepet a második szezonra is, hamarosan forgatnak.

Mindenki kapott szerepet a második évadra is Forrás: Bara Szilvia

Együtt megy nyaralni a csapat

Zomborácz Virág, a sorozat második évadának rendezője és forgatókönyvírója elmondta, hogy akkor kereste fel az MTVA, mikor kiderült, hogy lenne nézői igény a folytatásra. "Úgy tudom, egy évaddal terveztek eredetileg, hisz még a címében is benne van, hogy egynyári, kis pillanatkép a fiatalok életéből." Elárulta, hogy a Balatonnál játszódnak az új részek is, a csapat együtt megy nyaralni a tóhoz, ahol újabb kalandok várnak rájuk.

Újabb kalandok várnak rájuk Forrás: Bara Szilvia

Dobos Evelin úgy emlékszik, mikor elkezdték az első évad forgatását, még nem gondolkodtak azon, hogy lesz-e folytatás, hanem csinálták a dolgukat, nem azon agyaltak, hány évad lesz. Mikor kiderült, hogy lesznek új részek, nagyon örültek, ők is megszerették a karaktereket és a helyszínt.

Örültek, hogy folytathatják Forrás: Bara Szilvia

Vecsei Miklós szerint azért szerették a nézők, mert fiatalos és könnyed volt.

A Balatonnak olyan hangulata van, amit kedvelnek a magyarok

- véli. Rubóczki Márkó a stábot dicsérte, sokuknak ez volt az első tévés szereplése, mindenki nagy szeretettel és türelemmel fogadta őket.

Sokuknak ez volt az első szerepe Forrás: Bara Szilvia

Az első évad az épp leérettségizett fiúk és lányok nyári élményeit dolgozta fel, a történet az érettségi megszerzése és a nyári szezon vége közti időszakot ölelte fel. A főszereplők itt meséltek hosszabban az Origónak forgatási élményeikről.