Túl kevésnek bizonyult a hegedű a Virtuózok adásában

VIRTUÓZOK
Vágólapra másolva!
Április 29-én a Dunán a nagyok mezőnye mutatta meg tehetségét a Virtuózok színpadán. Közülük kilencen térhetnek majd vissza a középdöntőbe, ahol már a Nemzeti Filharmonikusok tagjaival adják elő választott műveiket.
Vágólapra másolva!

A Virtuózok zsűritagjai ismét megkapták a lehetőséget arra, hogy a virtuózszobrok odaajándékozásával biztosan a középdöntőbe juttassanak öt versenyzőt. A hegedűt formázó szobrot annak adják az ítészek, akik előadásukkal leginkább lenyűgözik őket.

Miklósa Erika adta át az adásban elsőként a hegedűjét,

és ezzel továbbjutatta Bencét. Ezt követően Batta András Váradi Lászlót jutalmazta a továbbjutást jelentő szoborral. Kesselyák Gergely ebben az adásban nem bízta a véletlenre, az ő hegedűje is gyorsan gazdára talált, Jakab Roland Attiláé lett, aki azt hegedűjátékával érdemelte ki. Szenthelyi Miklós is úgy döntött, hogy nem akar abba a hibába esni, hogy kivár. Nem kockáztatott, és a továbbjutást jelentő hegedűt a klarinéton játszó Tóth Máténak adta.

Forrás: MTVA

Két visszatérő a színpadon

Két visszatérő versenyzőt is hallhattunk, Sárközi Xéniát és Váradi Gyulát, akik közül az utóbbi Némethy Attilának köszönhetően most be is jutott a középdöntőbe, Xéniának azonban még várnia kellett a zsűri döntésére az adás végéig.

A virtuózszobrok ezúttal tehát gyorsan gazdára találtak, annak ellenére, hogy még sok versenyző volt hátra. Így a zsűrire nagyon nehéz feladat várt, hiszen nem volt már azonnali továbbjutást garantáló hegedű a kezükben. Több zseniális előadás következett, mint például Boateng Kármen Stephany zongorajátéka.

Forrás: MTVA

A nagyok korosztályából végül szoborral jutott tovább Bánkövi Bence Balázs, Váradi László, Jakab Roland Attila, Tóth Máté, Váradi Gyula, a zsűri döntése alapján pedig Nagy Zsófia, Sárközi Xénia, Boateng Kármen Stephany és Mészáros Levente folytathatja a szereplést a Duna TV komolyzenei tehetségkutatójában.

Jövő héten, május 6-án a tinik korcsoportjával indul a Virtuózok középdöntőinek sorozata.
A középdöntő adásait a Virtuózok előző szériájának győztese, Lugosi Dániel Ali, valamint Babicsek Bernát harmonikaművész élőben kommentálja a műsor Facebook-oldalán.