Bárkit kinyírnak a tévében, ha úgy adódik

Stana Katic Castle
Vágólapra másolva!
Legutóbb a Castle producerei léptek egy merészet, és kiírták a női főszereplőt a krimisorozatból, amin a rajongók érthető módon ki is akadtak. Számos kedvelt karakter tűnt már el sorozatokból, ilyen-olyan okból – most csak a legfurcsább, legemlékezetesebb eseteket szedtük össze.
Vágólapra másolva!

A női főszereplő, Stana Katic nélkül maradt a Castle, vele együtt egy másik alapszereplőnek, Tamala Jonesnak is távoznia kellett a szériából. Az ABC szigorúan pénzügyi okokból döntött így, nem akart már annyit belefektetni a produkcióba, mint korábban. Közben egy másik sorozat, Az Álmosvölgy legendája női főszereplője, Nicole Beharie önként távozott, szerinte kihozták a karakterből, amit lehetett, meg is ölték a harmadik évad végén.

Stana Katicot nem láthatjuk többet a Castle-ben Forrás: ABC

Charlie Sheen ámokfutását nehéz elfelejteni

Más színészeknek összeférhetetlenségük miatt kellett otthagyniuk egy-egy produkciót, erre a klasszikus példa Charlie Sheen esete, aki teljesen szétesett a Két pasi – meg egy kicsi forgatása közben. A vígjátéksorozat munkálatait először a színész elvonókúrája miatt állították le, ezt csupán ő maga nem volt hajlandó tudomásul venni: egy nap megjelent a stúdióban, hogy ő márpedig forgatni akar, hívják össze a stábot azonnal.

Valószínűleg nem állt meg egy pohárnál Forrás: CBS

Persze hazaküldték, mire kipakolt egy rádiónak, a széria alkotója, Chuck Lorre pedig válaszul becsempészett róla egy nyilatkozatot az egyik epizód végére: ebben azt írta, ő

nem iszik, nem drogozik, így meglehetősen rossz néven venné, ha előbb halna meg, mint Sheen.

Erre jött a színész második, már durvább rádióinterjúja, amelyben Lorre-t bohócnak és sarlatánnak nevezte, zsidó származásával élcelődött.

Ezután lopással vádolta az író-producert és a sorozatot adó CBS-t is, a Két pasi – meg egy kicsi-t saját show-jaként aposztrofálta. A producereknél ekkor telt be a pohár, kitették a sorozatból a színészt, és lecserélték Ashton Kutcherre.

Más színészekkel sem könnyű

Vannak még a tévés szakmában Sheenen kívül is nehéz esetek, közéjük tartozik például Shannen Doherty is. Már a Beverly Hills 90210-ből is amiatt kellett távoznia, mert állandóan összeveszett kolléganőjével, Jennie Garthszal, majd a Bűbájos boszorkák-ból is repült a harmadik évad végén, ott Alyssa Milanóval nem találta meg a közös hangot.

Nem könnyű eset Forrás: AFP/Brad Barket

A Gyilkos elmék is teljesen más lenne ma, ha Joe Mantegna elődje – vagyis az eredeti főszereplő –, Mandy Patinkin nem kattan be két szezon után. Akkor úgy nyilatkozott, hogy nem gondolta, hogy a krimisorozat ennyire erőszakos lesz, hogy nap mint nap nőket erőszakolnak meg és ölnek meg benne.

Nem hiszem, hogy ezek után tudok még a tévében dolgozni” – mondta, de szerencsére megváltoztatta a véleményét, így a Homeland-ben is láthattuk.

A Gyilkos elmék után nem hitte, hogy valaha újra tévés munkát vállal Forrás: AFP/Joe Kohen

Hasonlóképp érezhetett Raymond Cruz is, aki a pszichopata drogdílert, Tuco Salamancát játszotta a Breaking Bad-ben, szabályosan felszabadult, amikor kinyírták a karakterét. Később egy interjúban elmondta, „fizikailag, érzelmileg és szellemileg is kimerítő volt” számára, hogy napi tizenkét, tizennégy órában hozott ki magából egy ilyen állatot.

A Grace klinikában is volt jövés-menés

Vannak aztán olyanok is, akik csak a napi mókuskerékbe fáradnak bele, egész egyszerűen elegük lesz pár év sorozatozás után. Így volt vele a Grace klinika sármos dokija, Patrick Dempsey is, aki elismerte, hogy anyagilag igen kifizetődő a munkája, ám annyira fárasztó, hogy már ez sem motiválja. Szerette volna kipróbálni magát producerként, illetve több időt szeretett volna szánni a családjára és az autóversenyzésre, így a tizenegyedik évadban végeztek a karakterével.

Több időt akart szánni az autóversenyzésre Forrás: AFP/Brian Cleary

A Grace kliniká-ban volt más, aki ennél furább okból távozott, a George O’Malleyt játszó T. R. Knight – amellett, hogy nem tetszett neki, amilyen irányba a karaktere megy – állítólag azért akarta otthagyni a sorozatot, mert az alkotó, Shonda Rhimes ellenezte azt az ötletét, hogy a nyilvánosság előtt is felvállalja a homoszexualitását. Knight erre kilépett, Rhimes viszont elég csúnya véget írt neki, O’Malleyt elütötte egy busz.

Ennyi halál sok már egy embernek

Annál csúnyább halált viszont aligha halt más a tévétörténetben, mint amit Séf bácsinak kellett elszenvednie a South Park-ban: lezuhant egy lángoló hídról, felnyársalta egy fa, majd egy puma és egy grizzly medve is megtámadta, amikor pedig megpróbálták a távolból lelőni az állatokat, a séfet találták el. A figura hangját ebben a részben már régi hanganyagokból vágták össze, az őt megszemélyesítő Isaac Hayes ekkor már nem volt a csapat tagja.

Nem kímélték az öreg séfet Forrás: Comedy Central

A soulénekes hivatalosan a South Park vallásokhoz való hozzáállása miatt lépett ki a produkcióból, szerinte a készítők átlépték a szatíra és az intolerancia közti határt. A két alkotó, Matt Stone és Trey Parker ehhez képest úgy nyilatkozott, hogy Hayes az Egy házba zárt közösség című epizód miatt gurult be, amelyben

saját vallását, a szcientológiát gúnyolták ki

– korábban a hangját sem hallották, amikor más vallásokból csináltak viccet.

A végső ok

Sajnos előfordul olyan is, hogy egy karaktert az őt játszó színész halála miatt kell kiírni a történetből, ez történt például a Dallas-ban a Jockot alakító Jim Davis, majd a Jockeyt megszemélyesítő Larry Hagman esetében is. Az ilyen esetekről, az egy-egy színész halála miatt megváltoztatott forgatókönyvekről bővebben írtunk itt.