A Dal 2016: kiesett Tolvai Reni, Pély Barna, Benji

Kállay-Saunders
Vágólapra másolva!
A Dal 2016 első középdöntőjébe szinte csak tehetségkutatókból ismert előadó keveredett, így nem volt meglepetés, hogy a négy továbbjutóból három onnan jött. Tatár Csilla pólójával üzent azoknak, akik szerint szülés után még nem elég karcsú.
Vágólapra másolva!

Az elődöntők után a középdöntőkkel folytatódott A Dal 2016, noha a legtöbb versenyen az elődöntők után már a finálé jön – de ez nem izgatta különösebben a fekete pólóban, fülig érő vigyorral betoppanó Tatár Csillát, és a zsebében rózsaszín zsebkendővel érkező Harsányi Leventét (előbbi később átöltözött). Pierrot egy új pontozási szisztémával érkezett, Zséda bejelentette, hogy előadópárti, és fontos neki az előadó stabilitása. Frenreisz nem meglepő módon nagyon jó dalokat várt, Both pedig szintén mondott két udvarias félmondatot az elején.

Frenreisz Károly, Pierrot, Zséda, Both Miklós Forrás: MTI/Kovács Tamás

Tolvai Reni nyitott, aki az első show-ban valami hihetetlenül zagyva színpadi képpel rukkolt elő, akkor katonanő volt, ejtőernyővel, körülötte harcosok rohangáltak fel-alá, mint mérgezett egerek. Most valamivel tisztább volt a show, aranyban úszott minden, de csípőjüket rázó gladitárokat-amerikaifutballistákat most sem kellett nélkülöznünk. Pierrot szerint

a kompozíció nem világrengető, de nem is EU-rengető,

szűkmarkúan egy ötöst adott, Zséda kilencet, a nézőktől ötöt kapott, aligha ő fog nyerni.

Tolvai Reni nagyon menne eurovíziózni, de nem fog Forrás: MTI/Kovács Tamás

A szakállas énekes, Petruska volt soron, bulis dala hallatán ritmusra tapsoltak a stúdióban lévők. „Végre egy ember, aki nem profin énekel a semmiről" – mondta Both, és kilencet adott, akárcsak Zséda, Károly vagy Pierrot, hetet szerzett a nézőtől, ezzel továbbjutott. Agárdi Szilvi előadása megosztotta a zsűritagokat.

Pély Barna három Megasztár-szériában is zsűrizett, még a földtörténeti ókorban, most őt zsűrizték,

de ez nem zavarta a B The First nevű együttesét, dinamikus rock and rolljukkal nem vallanánk szégyent kinn - de nem egy tipikus eurovíziós dal. „Nagyon jó zene, fogyasztható, de nem ez a főétel, hanem a desszert" – aggodalmaskodott Zséda, aki szerint ez remek nóta, de nem versenydal.

Petruska András dalát szerette a zsűri Forrás: MTI/Kovács Tamás
A B The First együttes, balról Pély Forrás: MTI/Kovács Tamás

Oláh Gergő nagy tapsot kapott, bár ha a dala egy perccel tovább tart, akkor a pálinkás butykos után nyúlunk ijedten. Pierrot szerint az X-faktor nyertes srác jó arc, aki jó üzenetet hordoz, de megtört az ív, amivel a közönséget meg tudná ragadni. „Idén is inkább csak majdnem... de egyszer majd győz a jó" – kommentálta a fellépését, ő egy hetes osztott, Zséda tízessel ajándékozta meg, megy is tovább. Győzelme estére beígérte, hogy

a Lánchíd tetején jár majd egy cigánytáncot,

de attól tartunk, a tűzoltóságnak is lesz ehhez pár szava.

Oláh Gergő felmászik egy hídra, ha nyer Forrás: MTI/Kovács Tamás

Benji volt soron, a háttérben narancssárga naplemente látszott, hullottak a levelek, majd besötétedett, utcai lámpák alatt énekelt egy érzelgős lassút. Frenreisz szerint „akit nem érdemes kritizálni, az tehetségtelen", szerinte nagy jövő áll a srác előtt. Both nem ugrált örömében, úgy vélte, a magyar-vietnami énekes eltaktikázta magát, le lett csupaszítva a korábban erősebb szerzemény.

Benji is tehetségkutatós, X-faktoros volt Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kállay-Saunders András jött, aki egy ötödik helyet hozott haza két évvel ezelőtt a Dalversenyről, ennél jobb helyen (negyediken) csak Bayer Friderika végzett, de olyan korban, amikor még kevesebb ország próbálkozott. A volt megasztáros dinamikus számmal igyekszik idén, egy ponton mintha hamis lett volna, de amúgy profi produkcióval feljött temporálisan a 3. helyre.

Kállay-Saunders is tehetségkutatós, a Megasztárban láttuk először Forrás: MTI/Kovács Tamás

Egy gigászi hal úszkált kivetítve Szécsi Böbe mögött a következő dal alatt, ez volt messze a legérdekesebb a képernyőn, mert a Voice-ban feltűnt lánynak nyilván nem rossz a hangja, de ilyen unalmas nótával semmi esély az európai dalversenyen. „Kifejezetten semmitmondó volt, de egyre jobban szeretem" – közölte Both, Pierrot pedig megvenné a banda lemezét, úgyhogy a zsűrinek részben tetszett.

A Karmapolis és Szécsi Böbe Forrás: MTI/Kovács Tamás

Mushu zárta a sort, őt Palmer Izsákként ismertük meg korábban, Frenreisznek nagyon tetszett a banda stílusa. „Nekünk, zenészeknek kötelességünk a szórakoztatás, és ti ebben nagyon jók vagytok" – dicsérgette a fellépőt. Hetet zsebeltek be a nézőktől, ez a 4. helyre volt jó.

Egyértelműen továbbment Kállay-Saunders együttese, Oláh Gergő és Petruska,

de ezzel még nem volt vége. Mező Misi és a Második műszak nevű formáció lépett fel egy jó kis bulizenével, a népet pedig újabb és újabb szavazatok küldésére noszogatták a műsorvezetők. A végén kiderült, hogy az újabb kör a Mushu nevű formációt juttatta be a fináléba, Izsák hüledezett, el sem hitte, hogy megy még egy kört.

Nézettségről itt olvashat.

Szavazzon!

Mi lesz a magyarokkal az Eurovízión?