Kállay Saunders és Tolvai Reni egymás ellen küzdenek

A Dal: Tolvai Reni, Kállay-Saunders András
A dal 2016
Vágólapra másolva!
Az első középdöntővel folytatódik A Dal 2016, szombat este kilenc produkciót értékel majd a zsűri. Mutatjuk, kik küzdenek egymással a továbbjutásért.
Vágólapra másolva!

Ott lesz a középdöntőben Agárdi Szilvi, aki a harmadik elődöntőből jutott tovább 40 ponttal - ez a második helyre volt elég. 2013-ban már próbálkozott az Eurovízióra jutással, akkor Pál Dénessel közösen állt színpadra és a döntőbe is bejutottak.

Pély Barna együttese, a You Told Me That You Loved Me című dalukkal jelentkeztek A Dal-ba, a harmadik elődöntőben 36 pontot szereztek.

A Kötéltánc című dalával jutott tovább Benji, aki az X-Faktor-ból lehet ismerős, 2014-ben jelentkezett a tehetségkutatóba, és egészen a fináléig menetelt, harmadik helyezést elérve ő lett a széria legjobb férfi előadója. A Dal 2016-ban 39 pontot szerzett, az első elődöntőben ezzel a második lett.

A Kállay-Saunders Band is ott lesz szombat este,az együttes frontembere 2014-ben, harmadszori nekifutásra megnyerte A Dal-t Running című dalával. Az Eurovíziós Dalversenyen ebben az évben ő képviselhette hazánkat Koppenhágában, ezúttal bandájával próbálkozik, 41 ponttal jutottak be a középdöntőbe.

A Dal 2015 versenyén a középdöntőig jutott a Karmapolis, Szécsi Böbe pedig ikertestvérével A Dal 2014-es és 2015-ös versenyébe is bekerült – itt ismerkedtek össze egymással. Idén közös dallal, a Hold On To-val indultak és 36 pontot zsebeltek be.

Az idei Dal egyik legfiatalabb csapata 2015 szeptemberében alakult, énekesük, Mushu Israel 2014-ben Palmer Izsák néven mutatkozott be a Rising Starban. A Mushu az első elődöntőből jutott tovább, összesen 36 pontot kaptak.

Oláh Gergő A tükör előtt című dalával a középdöntőig jutott A Dal 2015-ös évadában, idén a Győz a jó című dalával ment tovább. A X-Faktor győztese 39 pontot kapott a második elődöntőben.

Petruska nyerte a harmadik elődöntőt, Trouble In My Mind című dalával magas pontszámmal jutott tovább, 42 pontot gyűjtött össze produkciójával.

A Megasztár 2010-es szériájának győztese, Tolvai Reni nem először próbál kijutni az Eurovízióra, 2012-ben már szerepelt A Dal-ban. Fire című dalával jutott a középdöntőbe, 35 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől.

A következő hétvégéken két középdöntő követi egymást, február 28-án dől el, ki képviseli Magyarországot az Eurovízión.