A közmédia szerint nincs tiltólista

Kulka János
Vágólapra másolva!
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap állítja, hogy nincs feketelista.
Vágólapra másolva!

Kulka János D. Tóth Kriszta vendége volt egy internetes interjúsorozatban, ahol többek közt a közmédiáról alkotott lesújtó véleményét is kifejtette. A műsorról szóló írásában a Bors azt írta, hogy „Kulka János tiltólistán van az MTVA-nál", erre regált az MTVA.

Kulka János Forrás: Origo

„A közmédiánál nem létezik semmilyen tiltólista, így azon Kulka János (és más) sem szerepelhet. A művész folyamatosan

a nézők találkozhattak vele 2015. március 15-én az ellenzéki pártok rendezvényéről szóló tudósításban. Ugyancsak tavaly, július 28-án a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorának vendége volt, december 29-én pedig az Így készült a Félvilág című film kapcsán szólalt meg, melynek premierje másnap, vagyis december 30-án épp a Duna TV-n volt" – írta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap sajtóosztálya.