A 100 legjobb nő a tévéből: Tia Carrere

Gyerekként énekesnő akart lenni
Vágólapra másolva!
Az elveszett ereklyék fosztogatói csodálatos hősnője, a Wayne világa szépséges Cassandrája már 48 éves, de nyilván helye van a listánkon. Két férjet fogyasztott, egy kislányt nevel, és énekesnőként Grammy-díjakat is nyert heti szépségünk.
Vágólapra másolva!

Nem kevesebbre vállalkoztunk, minthogy összeszedjük a jelenleg futó sorozatok, tévéműsorok legcsodálatosabb, legszebb nőit. Hétről hétre bemutatunk egyet, a magyar és külföldi színészeket viszont nem rangsoroljuk, tehát ez nem sorrend – ez már a 28. rész. A sorozat korábbi cikkeit itt találja.

Évekig láttuk képernyőn Forrás: Paramount

Tia Carrere, eredetileg Althea Rae Janairo 1967-ben született, a napfényes Honoluluban, Hawaii szigetén. Színésznőként ismerjük főképp, de modellkedett is sokat, szinkronizált, énekesnőként is felbukkan.

66 rész készült a kalandos sorozatból Forrás: Paramount

Mostanában filmekben látható (Ne csókold meg a menyasszonyt!, Válságban, Halálos út), de olyan sorozatokban láthattuk, mint a Célkeresztben, Igazságosztók, 13-as raktár, Félig üres, Kés/Alatt, A Narancsvidék.

Jópofa, de felszínes sorozat volt, de számos tévedéssel: Cuzco például azték városként lett említve Forrás: Paramount

A legtöbben természetesen a Wayne-filmekből emlékezhetnek rá, illetve Az elveszett ereklyék fosztogatói című sorozatból, amely itthon is ment vagy tíz éven át, pedig csak 1999 és 2002 közt forgatták. A vonzó színésznő ebben Sydney Fox karakterét kapta, aki egyfajta női Indiana Jones volt a kisképernyőn, hihetetlen kalandokat élt át.

Gyerekként énekesnő akart lenni Forrás: Paramount

A kínai és spanyol felmenőkkel is rendelkező Tia két férjet is elfogyasztott már, Elie Samaha producer 1992 és 2000, Simon Wakelin fotóriporter 2002 és 2010 között volt mellette, utóbbitól egy gyermeke született. Első házassága során állítólag Tia lépett félre egy jéghoki-játékossal. Bianka lánya közös felügyelet alatt nevekedik, Carrere jelenleg Los Angelesben él.

Pár érdekesség róla:

- Kishúga nem tudta kimondani, hogy Althea, ebből lett a Tia.
- 1989-ben hívták a Baywatch-ba, de a Wayne világa miatt nem tudta elvállalni a sorozatszerepet.
- A Leszámolás Kis-Tokióban meztelen jelenetére testdublőrt alkalmaztak.

Egy szál törülközőben is hacos amazon

- 2003-ban volt a Playboyban, jó húsz évvel ezelőtt a People magazin beválogatta a világ legszebb ötven embere közé.
- 2005-ben szerepelt az ABC Dancing with the Stars című show-jában, ennek magyar megfelelője a Szombat Esti Láz, amelyben egy ismert ember együtt lép fel egy hivatásos táncossal.
- Grammy-díjat kapott 2009-ben harmadik lemeze, az Ikena után. 2011-ben is nyert Garmmy-díjat, akkor a legjobb Hawaii-albumért. A címe: Huana Ke Aloha.
- Két videójátékhoz készített szinkront, öt stúdiólemeze jelent meg eddig.

Tia vetkőzik

A végére pár fotó a művésznőről:

Szolid kis dekoltázzsal Forrás: AFP
Forrás: AFP
Vagány anyuka a kislányával Forrás: AFP
Forrás: AFP
Egy vegasi show-ban Forrás: AFP
Forrás: AFP