Tévésztárok, akiknek a haláláról nem hallott

Szívek szállodája, Kelly Bishop, Edward Herrmann
Vágólapra másolva!
A rengeteg hír között, amivel naponta bombázzuk magunkat, könnyen elkerülheti a figyelmünket egy-egy halálhír, ami nem élvonalbeli, de attól még tehetséges és közkedvelt színészhez kapcsolódik. Íme, néhány tévés kedvenc, akiről nem feltétlenül hallhatta, hogy már nem él.
Vágólapra másolva!

Edward Herrmann

Éppen a napokban derült ki, hogy pontosan mikor érkezik a Netflixre a Szívek szállodája folytatása – sajnos azonban Edward Herrmann nem lesz benne az új epizódokban. A színész ugyanis 2014. december 31-én, 71 évesen meghalt, agydaganata volt. Herrmann a Lauren Graham által alakított Lorelai édesapját és Alexis Bledel, azaz Rory nagypapáját játszotta a népszerű szériában – mindkét színésznő megemlékezett róla 2015 elején.

Forrás: Andrew H. Walker / Getty Images North America / AFP

„Ed Herrmann barátom volt a legkedvesebb, legstílusosabb és legtehetségesebb ember.

– twittelte Graham. „Ed Herrmann csodálatos színész és nagyon kedves ember volt. Végtelen tudással rendelkezett a színház, a tévé és a film világáról, és örömmel osztotta meg ezt a bölcsességét, illetve a hosszú és sikeres karrierje éveiből származó történeteit mindenkivel” – nyilatkozta Bledel egy tévéinterjúban.

James Rebhorn

James Rebhorn nevét talán nem tudnánk felidézni, de arca mindenképpen ismerős, hiszen 2014. március 21-én bekövetkezett halálával a világ egy nagyszerű filmes és tévés karakterszínészt veszített el, aki számos híres mozifilmben és televíziós produkcióban tűnt fel kisebb-nagyobb szerepekben.

Forrás: Stephen Lovekin / Getty Images North America / AFP

Játszott a Vinny, az 1ügyű-ben, az Elemi ösztön-ben, az Egy asszony illatá-ban, A függetlenség napjá-ban, A tehetséges Mr. Ripley-ben, az Apádra ütök-ben és a Vasököl-ben, és olyan sorozatokban szerepelt, mint a Harmadik műszak, az Esküdt ellenségek, a Megvilágosultam vagy a Homeland. Rebhorn 65 éves korában halt meg, melanómában, amely betegséggel már 1992 óta küzdött.

Doris Roberts

A nagymamás külsejű színésznő pályája során nem kevesebb, mint 156 mozgóképes alkotásban tűnt fel, a hetvenes években beindult szerepei előtt pedig húsz évig a Broadway színpadain tündökölt, a legtöbben mégis a Szeretünk, Raymond című sitcom miatt zárták a szívükbe.

Forrás: Matt Winkelmeyer / Getty Images North America / AFP

Roberts idén április 17-én, kilencvenévesen halt meg, alvás közben kapott stroke-ot. A sztár összesen öt Emmy-díjat nyert – ebből négyet a Szeretünk, Raymond-ért. Az ő esetében pedig szó szerint lehet érteni, hogy emléke örökké él, hiszen a televíziók mindmáig szívesen ismétlik Raymond és családja mindennapi vicces kalandjait.

Brenda Cowling és a Csengetett, Mylord? más sztárjai

A zseniális Csengetett, Mylord?-ot is újból és újból műsorra tűzik a tévék (szerencsére), így a kiváló brit komédiasorozatban szereplő kedvenceink tényleg szinte a nappalinkban élnek. Ezért is furcsa és megrázó élmény azt hallani, hogy többen közülük már nincsenek életben – ami nem csoda, hiszen a széria eredetileg 1988 és 1993 között futott, és több színész már akkor sem volt fiatal.

A Mrs. Liptont alakító Brenda Cowling 2010. október 2-án halt meg, 85 évesen, stroke-ban. Ugyanebben az évben távozott Barbara New (Mabel), aki 87 éves volt. 2011-ben halt meg Donald Hewlett (Lord Meldrum) és Angela Scoular (Lady Agatha), 2013-ban Paul Shane (Alf Stokes) és Bill Pertwee (Wilson őrmester), 2014-ben pedig John Horsley (Sir Ralph).

Négyen közülük már nincsenek köztünk Forrás: BBC

A legidősebb, 1914-ben született szereplő, a Lady Lavendert megformáló Mavis Pugh 2006-ban hagyott itt minket. A legtöbb Csengetett, Mylord?-halott hozzá hasonlóan szép kort ért meg: John Horsley-t például 93, Donald Hewlettot pedig 90 éves korában érte utol a halál. Kivételt képez Angela Scoular, aki csak 65 éves volt, amikor megmérgezte magát (a vastagbélrákja okozta szenvedéseket akarta ilyen tragikus módon elkerülni).

Ann Morgan Guilbert

Az idén június 14-én rákban meghalt Ann Morgan Guilbert számára a nagy áttörést 1961-ben a The Dick Van Dyke Show hozta meg, ezt követően pedig igazi tévésztárrá nőtte ki magát – olyan sorozatokban szerepelt, mint a Seinfeld, a Félig üres, a Különleges ügyosztály, a Modern család, A Grace klinika vagy a Meg-boldogulni. Legtöbben mégis A dadus című sitcom miatt emlékszünk rá, amelyben a nagyszájú Yetta nagyit alakította, felejthetetlenül. Mindenki kedvenc pöfékelő nagymamája halálakor 87 éves volt.

Ann Morgan Guilbert egy másik színésznővel, Leslie Ayvaziannel pózol Forrás: Peter Kramer / Getty Images North America / AFP