28 milliárd forintért pereskednek a Dr. Csont főszereplői

Dr. Csont David Boreanaz Emily Deschanel
Vágólapra másolva!
A Dr. Csont főszereplői, Emily Deschanel és David Boreanaz beperlik a sorozatot gyártó és sugárzó FOX-ot, állításuk szerint a stúdió 100 millió dollárral, azaz bő 28 milliárd forinttal megrövidítette őket.
Vágólapra másolva!

A napokban a Dr. Csont egyik producere, Barry Josephson perelte be a FOX-ot, ehhez csatlakozott most a két főszereplő, Emily Deschanel (Brennan) és David Boreanaz (Booth), valamint Kathy Reichs, aki a szériát ihlető Temperence Brennan-regényeket írta.

Lehet pár csontváz a szekrényben Forrás: FOX

Reichsnek a szerződés szerint 5, a sztároknak 3 százalékos részesedése van a Dr. Csont mindenkori bevételeiből, ezek után azonban évek óta nem kaptak semmit – könyvelői vizsgálatokra támaszkodva ők is azt állítják, mint Josephson, hogy

a FOX elcsalta a nekik járó pénzt,

összesen több mint 100 millió dollárt.

A felperesek a bíróság felé benyújtott panaszukban azt is megjegyzik, hogy a FOX-nál nem ez az első hasonló eset, többek között az X-akták és a New York rendőrei alkotóit is hasonlóképp megrövidíthették.