860 ezer magyart ejtettek rabul a törökök

Szulejmán
Vágólapra másolva!
A július 29-i nézettségi versenyt ismét a Barátok közt nyerte, a teljes lakosságból 1 millió 162 ezren figyelték, hogy mi történik a Mátyás király téri társasházban. Jól szerepelt a Szulejmán és az Éjjel-nappal Budapest is, a TV2 pedig elsőként a hatodik helyen látható a Tények-kel. A Duna TV-ről két produkció került be a legjobb tízbe, A hegyi doktor – Újra rendel hetedik, a Don Matteo tizedik lett. 
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

A nézők nagy része a TV2-vel ébredt, mai Médialiftünk egyik felfelé tartó utasa így Dudás Ádám, miután az általa vezetett Tények reggel a nap legmagasabb közönségarányát hozta, az éppen tévézők 30,2 százaléka itt követte a híreket. A grafikonon ugyan a Mokka egyik betétjeként szerepel, a Nielsen azonban külön műsorszámként is méri, és így is jól látható a kiugrás:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Este már az RTL Klub teljesített jobban,

a Szulejmán a második legnézettebb produkció volt a Barátok közt után,

a teljes lakosságból 858 ezer ember volt kíváncsi rá. Eközben A polip, akármilyen népszerű is volt annak idején, már csak 16 ezer embert érdekelt az M3-on, 0,5 százalékos közönségaránnyal zárt – ez alapján osztottuk ki a másik két helyet a Médialiftben. Az este alakulásáról is mutatjuk a grafikont:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Alább láthatja azt a tíz csatornát is, amely a legmagasabb napi átlagos közönségarányt érte el. Az RTL Klub ezúttal 1,2 százalékponttal előzte meg a TV2-t, a Duna TV pedig 6,1 százalékos eredménnyel szerezte meg a harmadik helyet.

A nemzeti főadótól nem sokkal, 0,2 százalékponttal maradt le a Cool,

az M1 pedig ugyanennyivel végzett az M4 Sport előtt.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.