Cindy Crawford a modellvilág belső harcairól forgatna

Cindy Crawford, Golden Globe
Vágólapra másolva!
Cindy Crawford első tévésorozatán dolgozik, többek között Az éhezők viadala executive producerével, Robin Bissell-lel állt össze a projektre.
Vágólapra másolva!

Az egykori szupermodell, Cindy Crawford arról készítene sorozatot, hogy a nyolcvanas években a maguk zárt világában miféle harcok zajlottak a modellek között. A széria így bizonyára nem lesz híján az önéletrajzi ihletésű jeleneteknek sem, bár a hírt elsőként közlő Variety szerint

teljes mértékben kitalált történetről van szó, egyetlen korabeli modellt vagy háttérembert sem említenek meg konkrétan.

Az egyelőre Icon munkacímet viselő produkcióra Crawford Az éhezők viadala egyik executive producerével, Robin Bissell-lel társult, aki ezúttal íróként is közreműködik – miközben Anne Heche és a legutóbb a Bosszú című sorozatban látott James Tupper is benne van.

Állítólag teljes mértékben kitalált történettel készül Forrás: AFP/Mark Ralston

Korábban maga Crawford is vendégszerepelt több sorozatban, például az Űrbalekok-ban, a Jim szerint a világ-ban vagy a Született szinglik-ben, arról azonban nincs szó, hogy a mostani produkcióban is megjelenne a képernyőn, inkább a háttérből irányítja a munkálatokat.