A volt X-faktoros nem csak férfi és nő között keresi a kémiát

x-faktor 2014 backstage, borbély richárd
Vágólapra másolva!
Borbély Richárd szerepből szerepbe ugrált az elmúlt időszakban, az X-Faktor óta több színházi darabban megfordult, zenekarával pedig a napokban mutatták be első videoklipjüket. Az énekes az Origónak elmesélte, mi a legnagyobb vágya, mit szimbolizál daluk címe, és miért szerette annyira a Margitszigeten figyelni a csillagokat.
Vágólapra másolva!

A napokban debütált az AsperO zenekar első videoklipje, ami a Füstkarikák című dalhoz készült. "Szimbolikus jelentést hordoz a cím, a pillangóhatáshoz hasonlít. Mi hiszünk abban, hogy egy pillangó szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon, és ehhez a gondolathoz kacsoltuk a füstjeleket. A dohányfüst vagy akár az indiánok füstjelzései is tovaszállnak, mi pedig

azt szeretnénk, ha a zenénket is hasonlóképp vinné a szél - hogy elérjen a hallgatókhoz, akikből érzéseket vált ki."

"Nem akartuk a szöveget túlgondolni, egy életérzést adunk át a dalunkkal. Mikor Budapestre költöztünk, a barátaimmal gyakran kimentünk pár doboz sörrel a Margitszigetre, ahol hosszasan feküdtünk, és néztük a csillagokat, majd jött az ihlet, és együtt énekeltünk, zenéltünk. Megtörtént dolgokról, a saját életünk történéseiről szól a dalunk" - részletezte.

Egyéniben indult, de megvolt a banda

Az énekes egyéni versenyzőként indult az RTL Klub tehetségkutatójában, de már akkor a banda tagja volt. "Akkoriban még friss volt a formáció, nem szoktunk össze, így egyedül neveztem be. Még nem tudom, hogy mekkora előnyt jelent az ismertségem a bandának, ezzel a dallal mutatkozunk be együtt a közönségnek. Nemcsak munkatársak, nagyon jó barátok is vagyunk. Úgy gondolom, hogy kémia nemcsak férfi és nő, hanem zenész és zenész közt is lehet."

Hozzászokott a profizmushoz a műsor ideje alatt Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Nem barátként ültünk le zenélni, de azzá váltunk. Az X-Faktor ideje alatt

profikkal dolgoztam együtt, ez a tapasztalat pedig máig sokat segít,

ugyanazt a színvonalat várom el a többiektől, és ők is tőlem, amit a verseny alatt megszoktam" - tette hozzá.

Korábban is színészként tevékenykedett, az elmúlt időben azonban szerepből szerepbe ugrál. "Főszerepekkel, komolyabb feladatokkal találnak meg, ami óriási megtiszteltetés számomra. Szirtes Tamás rendezésében A nyomorultak-ban játszhatok majd, kaptam szerepet Gór Nagy Máriánál Puskás Peti oldalán, ott voltam a rockszínház Végállomás című darabjában, és a Komáromi Lovasszínházban is feltűntem két szerepben. Nagyon pörgős lett ez a nyár, a zenekari próbák mellett fellépések és színházi próbák töltik ki napjaimat."

A lovasszínházban is több szerepet bíztak rá Forrás: Borbély Ricárd / Facebook

Nagy vágyam, hogy a napjaimat a zene és a színház töltse ki. Délután színházi vagy zenekari próba, este előadás a színpadon, majd utána egy jó koncert" - tette hozzá.

Mindig van hova fejlődni

Rajongóit a tehetségkutatónak köszönheti, de szeretné, ha nem csak amiatt követnék hivatalos oldalát. "Fontosak számomra a rajongók, folyamatosan kommunikálok is kifelé, hogy lássák, merre járok, min dolgozom, milyen szerepekben láthatnak.

Szeretném, ha azért lennének az oldalamon, mert szeretik, amit csinálok, és nem csak azért, mert ismernek a tévéből.

Nagy öröm volt számomra, hogy egy kisebb csoport külön buszt szervezett magának, és eljöttek Komáromba megnézni az egyik eladásomat."

Sokan a tévés szereplés miatt követik Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Sokan hamar elszállnak ebben a szakmában, én nem szeretnék közéjük tartozni. Alázattal fordulok a zene, a zenésztársak és a közönség felé, és úgy gondolom, mindig van hova fejlődni, mindig van mit próbálni. Számomra a szereplés és az alkotás az igazi kikapcsolódás, ez tölt fel, nincs szükségem egyelőre másra."