Pénztermelő képességben Ördög Nóra az első

Ördög Nóra televíziós műsorvezető szerkesztő Ördög Nóra televíziós műsorvezető szerkesztő
Ördög Nóra
Vágólapra másolva!
Fontos ügyek felkarolására használja népszerűségét Alföldi Róbert, aki 2014 után idén is a legértékesebb lett a Forbes által felállított celebrangsorban. A legértékesebb női celeb Stahl Judit lett. Palvin Barbara és Kasza Tibor is felkerült a listára.
Vágólapra másolva!

Másodszor készítette el a legértékesebb magyar celebek listáját a magyarországi Forbes magazin. A magazin három szempont szerint vizsgálta a hazai hírességeket. Az egyik kritérium az volt, hogy ismertségük mögött fellelhető-e valódi teljesítmény, a másik a személyes brandek pénztermelő képessége, míg a harmadik szempont pedig az imidzs tudatos kezelése, a profizmus volt. A celeblista a Forbes szerdán megjelenő júliusi számában olvasható.

Alföldi Róbert tartha pozícióját Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Az összesített lista első helyét a tavalyi évhez hasonlóan idén is Alföldi Róbert színész-rendező, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója szerezte meg, aki tavalyi győzelme kapcsán publicisztikát is írt a lapba. Alföldi, miközben saját magát nem tartja celebnek, elfogadja, hogy mások annak tartják, és kötelességének érzi, hogy ismertségét, népszerűségét jó ügyek érdekében használja

Ott kell állnom mindenki mellett, akit igazságtalanul és hisztériázva próbálnak másodrendű emberi lényként meghatározni. Bárki mellett, akit nem a tettei és a teljesítménye alapján ítél meg egy közösség, egy személy vagy rosszabb időkben egy egész társadalom." – így Alföldi.

A lista második helyére Stahl Judit került, aki ezzel egyben a legértékesebb női híresség lett a Forbes szerint. Stahl értéke a celebrangsorban sokat erősödött, hiszen a tavalyi listán még csak a 10. helyen volt. Stahl ezzel maga mögé utasította a tavalyi női győztes Liptai Claudiát és Ördög Nórát is, aki ugyanakkor a Forbes szerint pénztermelő képességben a férfiak között sem talált legyőzőre.

Ördög Nórát sokan szeretik Fotó: Bielik István - Origo

Ismét a top3-ban szerepel, ezúttal harmadikként Kovács Ákos,

akit a magazin ítészei a legprofibbnak tartanak a hazai sztárok közül: ő került a júliusi szám címlapjára. A popénekesről riportot is készített a Forbes, amelyben ő maga is megszólal: „Azt nem látja senki, amikor hajnali fél négykor a grafikus mellett ülök, vagy a próbateremben vagy forgatáson ér a reggel. A koncert csak öt százalék a munkából" – közölte Ákos.

A listára mások mellett a saját show-jával immár országos csatornán látható Kasza Tibor, a nemzetközi porondon páratlan sikereket elérő szupermodell, Palvin Barbara, a szépségverseny-iparba is beszálló Vajna-házaspár is felkerült. A Forbes 21-es listáját a volt Fradi-vezér és reality-sztár, Berki Krisztián zárja.