Forradalmi tettet hajtott végre a Discovery Channel

Cuban Chrome
Vágólapra másolva!
Forradalmi tettet hajtott végre a Discovery Channel, a Cuban Chrome című sorozata az első olyan amerikai széria lesz, amelyet teljes egészében Kubában forgattak.
Vágólapra másolva!

A Discovery Channel július 13-án mutatja be a Cuban Chrome című sorozatát, az első olyan amerikai szériát, amelyet teljes egészében Kubában vettek fel. Ami a produkciót még különlegesebbé teszi, hogy az ötlete már azelőtt megszületett, hogy Barack Obama előállt volna az amerikai–kubai diplomáciai viszony helyreállításával.

A Cuban Chrome a kubai A Lo Cubano nevű autósklubot mutatja be,

amelynek tagjai elkötelezett szerelők, akik megpróbálják életben tartani klasszikus amerikai modelljeiket – egyrészt szerelemből, másrészt szükségből, hiszen az amerikai kocsik importja régóta szünetel, még ha akarnának, akkor se tudnának újabb járműhöz jutni.

Pár hónapja az ismert showman, Conan O'Brien is tévétörténelmet írt, miután műsorának egyik adását Kubában vette fel – erről itt írtunk bővebben.