Elvitték a tízmilliós fődíjat, megvan A konyhafőnök győztese

A konyhafőnök
Vágólapra másolva!
Véget ért az RTL Klub gasztrovetélkedője, ma este már csak ketten álltak a konyhapultok mögött: Domi és Mózes harcolt a tízmilliós fődíjért, A konyhafőnök címért és a munkalehetőségért az ország egyik legjobb éttermében.
Vágólapra másolva!

A két séfjelöltnek három tányéron kellett tálalnia háromfogásos menüsorát, a feladathoz pedig segítséget is kaptak: Mózesnek az előző szériából ismert Rozina és Ati, Dominak pedig Attila és Marci segédkezett a konyhában. Az utolsó versenyfeladatra mindössze 150 percet kaptak, ennyi idő alatt kellett elkészíteni az ételeket.

Kaptak segítséget A konyhafőnök finalistái Forrás: RTL Sajtóklub

Volt hasonlóság a menük között

Mózes végig nyugodtnak tűnt, előételként répavariációkat készített kecskesajttal és tintahalmorzsával, főételként kakukkfüves galambot tálalt lila céklapürével, sárga céklával és libamájjal, desszertként pedig a vargabélest gondolta újra. Domi is igyekezett mindent megmutatni a végső megmérettetésben, amit a konyhában megtanult: a gombás előételt nála szintén galamb követte, lencsével és hagymákkal, a desszert pedig túrógombóc lett tejfölhabbal, málnával és vaníliás mangógömbökkel.

Volt hasonlóság a két menüsor között Forrás: RTL Sajtóklub

A háromfős zsűri ezúttal nem a pultok mögött, hanem terített asztal mellett foglalt helyet, itt kóstolták végig a finalisták műveit. Ezúttal csak kisebb kritikák hangzottak el, de mindkét versenyző kapott jót, rosszat egyaránt. Fördős Zé, Bernáth József és Vajda Pierre a kigondoltabb, összetettebb menüsort kereste, míg hosszasan idézték fel az elmúlt hetek eseményeit.

Domi mellett szólt, hogy soha nem kellett párbajoznia a verseny során, azaz végig kiegyensúlyozottan teljesített, Mózes pedig egyik alkalommal annyira elkápráztatta a séfet, hogy ételét a második évad legjobbnak nevezte.

Munkalehetőséget is kapott a győztes

Az eredményhirdetésre eljöttek a szériában feltűnt séfjelöltek, ők a galériáról figyelték az igencsak feszengő versenyzőket.

A győztes Domi lett, aki könnyekkel küszködve vette át a tízmilliós csekket és A konyhafőnök-díjat, meglepetésként pedig Zsiday Roy érkezett hozzá, aki közölte vele, hogy felvették a Baltazár étterembe, Lituaszki Zsolt séf mellett tanulhat tovább.

"Az elmúlt pár hét életem legnagyobb élménye, nagyon jó volt itt lenni, élveztem, hogy itt főzhettem, jól éreztem magam végig.

Fel se fogom, hogy én nyertem. Mindennek, amit képviselek, volt értelme. Apukámnál láttam először a főzést, azt hiszem, ő is büszke lenne rám" - mondta.

Domi lett a széria legjobbja Forrás: RTL Sajtóklub

Az RTL Klub főzőshow-jának győztesére arany konfetti hullt, majd sorra gratuláltak neki a versenytársak és a zsűri tagjai. Véget ért tehát a második évad, de a csatorna már keresi a következő széria versenyzőit, sőt, gyerekekkel is indítanak hasonló műsort Konyhafőnök Junior néven.