Kit érdekel, hogy dr. Watson egy nő?

Elementary
Elementary - Key Art Lucy Liu ©2012 CBS BROADCASTING INC. ALL RIGHTS RESERVED.
Vágólapra másolva!
Május 27-én a 18–59-es célcsoport kedvence az Éjjel-nappal Budapest volt, 575 ezer ilyen korú néző figyelte. A dobogóra felfért még a Barátok közt és A konyhafőnök, a TV2 először a Tények-kel szerepel a listán, 323 ezer hatvan alatti nézője a hatodik helyre volt elég. 
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

A konyhafőnök-ben már csak négyen vannak versenyben, az egyik továbbjutó, Farkas Mózes pedig tőlünk is megkapta a zöld nyilat. A műsor ugyanis a 18–59-es célcsoportban az este legmagasabb közönségarányát hozta, 25,4 százalékkal zárt, a nézőszámot tekintve pedig harmadik lett, a hatvan alatti magyarok közül 491 ezren figyelték az aktuális adást.

A hegyomlás méretű Steve Austinnak nem nagyon mertünk volna piros nyilat adni, de nem is volt rá szükség, miután a főszereplésével készült Speciális alakulat eléggé felhúzta a Film+-t az este végére. 8,9 százalékos közönségarányt hozott – ez volt a csatornán a főműsoridő legjobb eredménye –, a Film+-t pedig a második legnépszerűbb csatornává tette.

A Sherlock és Watson eközben csak bukdácsolt a TV2-n,

volt olyan időszak, amikor – az RTL Klubon és a Film+-on kívül – a Cool és a Viasat3 is fölébe kerekedett. Mutatjuk mindezt grafikonon:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Alább látható az a tíz csatorna is, amely a legmagasabb napi átlagos közönségarányt érte el. Az RTL Klub 5,2 százalékpontot vert rá a TV2-re, a Duna TV 3,5 százalékos eredménye pedig csak a hatodik helyre volt elég, ezúttal a Film+ és a Cool mellett a Viasat3 is megelőzte.

A közmédia csatornái közül az M1 és az M2 szerepel még a legjobb tízben,

előbbi 2,1, utóbbi 1,9 százalékkal zárta a napot.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.