Alapszereplőt dobtak ki az Éden Hotelből

Éden Hotel
Vágólapra másolva!
Bence kapta a feketelevest a vacsora során, négy nappal a vége előtt pakolhatott.
Vágólapra másolva!

A furmányos szerkesztők manőverei következtében az Éden Hotelben Loki került olyan helyzetbe, hogy hazaküldhetett egy játékost négy nappal a finálé előtt. Előbb a három lányt mentette meg, egy vacsorával összekötött, drámainak szánt ceremónián, majd Bence és Peti maradt riválisnak.

El kellett döntenie, kinek ad „feketelevest" és kinek egy sztéket, és ennek tétje volt, mert aki előbbit kapja, menten kiesik. „Rettentő nehéz volt a döntés, egy olyan kapcsolatot kell most megszakítanom, amelyet sok napig építettünk. Legszívesebben eltépném ezt a borzasztó menüt" – dünnyögte, majd bejelentette döntését, Bencét küldte haza.

Bence ment, Péter maradt Forrás: TV2

„Nekem is volt sok rossz húzásom a játék során, de Lokinak több. Ha a végén ketten vagyunk ott, egy szimpátiaszavazáson én nyertem volna" – kommentálta a kudarcot Bence, aki alapjátékos volt ebben a realityben. Az okostojás Peti megkönnyebbülten hálálkodott, kevésen múlt további játéka.

Az Origo megkeresett négy szereplőt a korábbi évadokból, ők elmesélték, hogy látják ezt a szériát. A cikket itt találja.