Hétvégi kirándulótippek sorozatfüggőknek

Kós Károly tér Barátok közt
Vágólapra másolva!
Itt a nyár, ilyenkor talán a sorozatfüggők sem ülnek egész nap a képernyő előtt – hobbijuknak akár hódolhatnak azzal is, hogy meglátogatják azokat a helyszíneket, ahol egy-egy kedvelt széria forgott. Emiatt nem szükséges persze Hollywoodig elmenni, Magyarországon is találunk rengeteg ilyen helyet, itthon is van értelme a tévéturizmusnak.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban már egy egész üzletág épült arra, hogy a sztárok lakhelyei mellett a kultsorozatok forgatási helyszíneit is megmutassák a rajongóknak. A Dallas-ból ismert Southfork Ranchen akár az esküvőnket is tarthatjuk, a Szex és New York-ra épülő túrán Aidan bárjában szürcsölgethetjük a Cosmopolitan koktélt, esetleg a Jóbarátok apartmanházánál is lefotóztathatjuk magunkat a többi turistával.

A Southfork Ranch remek esküvői helyszín lehet Forrás: Southfork Ranch

Filmes túrára már Budapesten is befizethetünk, itt azonban sorozatokról kevés szó esik, azok helyszíneit jobbára magunknak kell felfedeznünk.

Természetesen könnyebb dolgunk van, ha eleve magyar sorozatért rajongunk,

hiszen azt valószínűleg itthon is forgatták – ezt lovagolta meg például a Budapesti Aszfaltprojekt, a Szomszédok köré szervezett kirándulásán az Origo tudósítója is részt vett két éve.

Ezt a házat mindenki ismeri

A Szomszédok-nak köszönhetően a gazdagréti lakótelep látképét jó eséllyel azok a magyarok is ismerik, akik még a fővárosban sem jártak soha, és ugyanez a helyzet a Kós Károly tér 4. számú, Wekerle-telepi házzal is. Ez látható ugyanis a Barátok közt főcímében, valójában itt áll a Mátyás király téri társasház, ahol Berényiék és a többiek élik a mindennapjaikat.

Koltai patikája tényleg egy gyógyszertár

Szintén Budapest külvárosában, csak épp Rákospalotán forgatták például a Patika című sorozatot is. Koltai Róbert az 1994-es szériában a Fő út 62. alatt rendezte be a címbeli gyógyszertárat – nem volt nehéz dolga, hiszen ott valóban egy patika üzemelt, a legrégibb olyan a városrészben, amely alapítása óta ugyanazon a helyen áll.

1891 óta működik, ma Gyógyszertár a Megváltóhoz néven.

Koltai Róbert itt volt patikus Forrás: ittlakunk.hu / Lezseren

Nem csak Budapest létezik

Többek között a Keménykalap és krumpliorr-ról is tudható, hogy nagy részét egy óbudai, Nagyszombat utcai játszótéren vették fel, ha azonban inkább vidéken idéznénk meg egy klasszikus szériát, akkor sem kell sokáig keresgélnünk. Rögtön a Magyar Televízió legelső sorozatához, A Tenkes kapitányá-hoz is közelebb kerülhetünk, ha a siklósi várban sétálgatunk, még a forgatókönyvíró szerződésébe is beleolvashatunk az ottani kiállításon.

A Tenkes kapitányában a siklósi várért harcolnak a kurucok Forrás: MTI/-

A Kisváros 1993 és 2001 között futott, a történet középpontjában a valóságban nem létező, határ menti kisváros, Végvár áll. A sorozat jeleneteinek jelentős részét Szigetváron, valamint a bucsui és a bozsoki határátkelőnél, a laktanyai jeleneteket Adyligeten, a sorozat első felében lévő benzinkutas jeleneteket a 6-os főúton, az Érd és Százhalombatta határában lévő OMV kútnál forgatták.

Ha a Kisváros volt a kedvenc sorozata, irány Szigetvár Forrás: szigetvar.hu

Igen népszerű sorozat volt az Angyalbőrben - de hol forgott? "A laktanyai részeket Budaörsön, az azóta már megszüntetett Vasvári Pál Laktanyában vettük fel, a Szitakötőkkel kapcsolatos repülőgépes-repülőteres jelenetek pedig a szomszédban, vagyis a budaörsi repülőtéren. Maga Vasbogdány mint város elsősorban Zsámbék volt, emlékszem, szinte az egész falucska részt vett a munkában, nagyon lelkesek voltak az ottaniak. Emellett pedig forgattunk még Csobánkán, a honvédségi gyakorlótéren, illetve jó néhány jelenetet a budai hegyekben vettünk fel" - mesélte pár éve az egyik szereplő, Mészáros Zoltán.

Zsámbékon a romtemplomot is meg tudjuk nézni Forrás: Kalmár Csaba

Kevéssé ismert filmes helyszín a Kismaros és Verőce között a Dunába ömlő Török-patak, ahol a Jókai Mór-regény alapján forgatott 1962-es Az arany ember zárójelenetét rögzítették. A hely a Dunakanyar egyik legszebb része, a parti sétán túl a Börzsöny felé is kalandozhatunk a pár percnyire levő, Királyrét felé induló kisvasúttal - napelemes motorkocsi is jár, érdemes megvárni annak indulását!

A Kismaros és Verőce között a Dunába ömlő Török-patak Forrás: Zirig Árpád, Origo

Egy másik hatvanas évekbeli sorozat, a Tüskevár a Kis-Balatonnál játszódott, a legtöbb jelenetet azonban a fővároshoz jóval közelebb, a ráckevei Duna-ágban vették fel.

Az eredeti helyszínen összesen két képsor készült,

az is a vonatutat, illetve a megérkezést mutatta be – a sármelléki vasútállomás oldalára azonban 2010-ben így is felkerült egy emléktábla, pedig akkor már az állomás is rég bezárt.

István bátya és Tutajos (Zenthe Ferenc és Seregi Zoltán) a Zala-hídon Forrás: Mokép

Mindenesetre egy autós vagy biciklis túrát ez is megér, és ha már a Balaton közelében járunk, beugorhatunk Örvényesre is: itt található Az átok hétvégi nyaralója, ahol a családfő saját bora kidolgozása mellett egy helyi szép lánnyal is meglehetősen sokat foglalkozik – a történet szerint Balatonfüreden.

Ha már Balaton, akkor kihagyhatatlan Bujtor. Az első Ötvös Csöpi-filmet még 1980-ban készítette a magyar Bud Spencer: ez volt a Pogány Madonna, ezután két évvel pedig elkészült a Csak semmi pánik is. A sorozatba illeszkedik még Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba és a 2001-ben forgatott Zsaruvér és Csigavér minisorozat.

Ebben az összeállításban nem filmekkel, inkább sorozatokkal vagy tévéfilmekkel foglalkozunk. A széria egyik darabja, A szerencse fia felvétele például 2007 július elején kezdődött előforgatással a balatoni Kékszalag vitorlásversenyen, amúgy a központi helyszín a balatonkenesei Marina Port kikötő volt.

A Zsaurvér és Csigavér a csajokról is szólt, de már nem hozta a filmek hangulatát Forrás: Origo

Szívesen jönnek a külföldiek

A közelmúltban elég sok külföldi produkció is forgott Magyarországon.

Vannak, akik a profi stúdiókörnyezet miatt érkeznek ide,

az etyeki Korda Stúdióban forgott többek között a Borgiák, a Houdini vagy A katedrális, bár utóbbiból Esztergomban is vettek fel jeleneteket.

Másokat az egyedi helyszínek vonzanak ide, például a Válaszcsapás (Strike Back) stábja is évről évre visszajárt. 2013-ban az egyik forgatási napba mi is belenéztünk a Vidámparkban, majd egy interjúban a két főszereplő, Sullivan Stapleton és Philip Winchester is méltatta Budapestet. Winchesternek Gyöngyössolymos vidéke is nagyon bejött, a Balaton pedig egyenesen lenyűgözte – bár ott nem forgattak, szabadidejében nézte meg.

Philip Winchester (balra) és Sullivan Stapleton a budapesti Vidámparkban Liam Daniel/Cinemax

Isztambul, Berlin és Párizs után nálunk is felvett néhány jelenetet a Kettős ügynök stábja,

akkor a pesti alsó rakpart tizenharmadik kerületi szakaszának és a Keleti pályaudvar környékének közlekedési rendjét zavarták meg a forgatással.

Legutóbb talán az új Drakula-sorozatban fedezhettünk fel számos budapesti helyszínt, ezeket be is azonosították. A videón többek között a Gundel étterem, a Fiumei úti sírkert, a Kiscelli Múzeum és a Kelenföldi Erőmű is feltűnik, miközben a címbeli vámpír a városligeti Vajdahunyadvárat használja kastélynak.