Nagy tévés mágusok kellemetlen buktái

David E. Kelley és Michelle Pfeiffer
Vágólapra másolva!
Olyan nagy nevek, mint Aaron Sorkin, David E. Kelley vagy J. J. Abrams is hibázhatnak, nyúlhatnak mellé számos ragyogó sorozat, nagy siker után. Nem hiszi? Bebizonyítjuk!
Vágólapra másolva!

A sorozatírók, de főképp a showrunnernek hívott tévés főnökök előléptek a háttérből, sőt némelyikük szinte kész sztár. Ennek ideje is volt, hiszen míg a mozifilmek esetében a fő embert, a rendezőt sokan név szerint ismerik, és az ő neve alapján döntik el egy filmről, hogy megnézik-e (Christopher Nolan, Steven Spielberg és társaik), addig az alkotásukhoz sokkal szorosabban kötődő, annak történetét meghatározó showrunnerek, vagyis vezető írók esetében nem ez volt a helyzet. Talán a Lost – Eltűntek óta ismerünk egyre több és több showrunnert, hiszen akkor Damon Lindelof és Carlton Cuse meglehetősen sokat beszélt sorozatáról.

Amióta pedig ismerjük az írókat, tudjuk, hogy nagyon kevés sorozatkészítőnek adatik meg, hogy egynél több sorozatot készítsen a saját ötlete alapján, azaz egynél több pilotnak a szkriptjét adja el úgy, hogy a csatornák a forgatókönyv alapján forgatott pilotot látva a sorozatot is berendeljék.

Vannak azonban olyan sorozatkészítők, akik pár év alatt akár 3-4 projektet is sikerrel adnak el a csatornáknak.

Ők az igaz aranygyárosok, azonban olykor ők is képesek arra, hogy mellényúljanak. Pontosabban fogalmazva: ők is képesek arra, hogy olyasmit adjanak el, ami iránt – minőségtől függetlenül – a közönség nem érdeklődik. Lássuk a nagy nevek buktáit!

Aaron Sorkin

Amiről híres: Esti meccsek (Sports Night), Az elnök emberei (The West Wing), Híradósok (The Newsroom)
Amit legszívesebben elfelejtene: A színfalak mögött (Studio 60 on the Sunset Strip)

Aaron Sorkin Forrás: AFP/Angela Weiss

Aaron Sorkin és géppuskapárbeszédei rengeteg sorozatrajongó kedvencei. És mindig örülünk, ha az író tévézni kezd, hiszen hol egy esti sportműsor, hol az amerikai elnöki hivatal, hol pedig egy esti hírműsor színfalai mögé nyújt számunkra bepillantást. Azonban amikor A színfalak mögött-tel meg akarta nekünk mutatni, hogyan készül egy késő éjszakai komédiasorozat, egy, a Saturday Night Live-hoz hasonló, varietészerű produkció, akkor kudarcot vallott, pedig a Matthew Perry–Bradley Whitford párosnál jobb főszereplőket keresve sem találhatott volna. Arról nem is beszélve, hogy a kudarc ez esetben megérdemelt volt, hiszen sok másik bukott sorozattal ellentétben A színfalak mögött rögtön remek nézettséggel indított, tehát a közönség rátalált a sorozatra – csak utána pártolt el mellőle mindenki szép sorban, egyesével.

-----------------

David E. Kelley

Amiről híres: Ally McBeal, Boston Legal – Jogi játszmák (Boston Legal), Chicago Hope, Ügyvédek (The Practice)
Amit legszívesebben elfelejtene: Wonder Woman

David E. Kelley feleségével, Michelle Pfeifferrel Forrás: AFP/Jason Kempin

David E. Kelley jogi és kórházas sorozataira az volt jellemző, hogy nem az ügyek és a kliensek adták el őket hétről hétre, hanem mindig a dialógok, az azokban megfogalmazott mondanivaló, és persze a stílus. Az író sorozatai fix résztvevői voltak a díjátadóknak, de maga is tudta, hogy a Csodanő-vel (Wonder Woman) kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen

egy népszerű szuperhőst kellett ismét életre keltenie.

Ráadásul a fiatalokhoz szólt volna a sorozat, márpedig velük nem jogi vagy orvosi nyelven kell szót érteni. A kudarc teljes volt, a sajtónyilvánosság előtt forgatott pilotot még sorozatnak sem rendelték be, az NBC csatorna a végeredményt látva abban sem bízott, hogy a címével el tudja adni a szériát, így inkább eldugta a kíváncsi szemek elől. Azonban idővel kiszivárgott a pilot, így mindenki saját szemével láthatta, milyen lett volna Kelley szuperhőse.

-----------------

J. J. Abrams

Amiről híres: Felicity, Alias, Lost – Eltűntek
Amit legszívesebben elfelejtene: Mr. és Mrs. Bloom (Undercovers)

J. J. Abrams Forrás: AFP/Kevork Djansezian

J. J. Abrams az elmúlt években rengeteg sorozatot jegyzett producerként, de sorozatíróként a Lost pilotja óta nem dolgozott. Azonban a Mr. és Mrs. Bloom-ba nemcsak íróként, de rendezőként is besegített. A két színes bőrű főszereplővel operáló, akciódús és vicces kémsorozat lehet, hogy előremutató volt, azonban túlságosan limonádéra sikeredett a beltartalom, így nem is húzhatta sokáig, mindössze 13 rész készült el belőle.

------------------

Glen A. Larson

Amiről híres: Csillagközi romboló (Battlestar Galactica) – az eredeti Knight Rider, Magnum, The Fall Guy
Amit legszívesebben elfelejtene: Waikiki páros (One West Waikiki)

A címek önmagukért beszélnek. Megannyi klasszikus, még az egy évadot megért sorozatai is ismertek, azonban a Waikiki páros-t nem nagyon lehetett értelmezni, egyszerűen nincs helye az életműben. Pedig másfél szezonig húzta.

--------------------

Darren Star

Amiről híres: Melrose Place, Beverly Hills 90210, Szex és New York (Sex and the City)
Amit legszívesebben elfelejtene: Miss Match

Darren Star csajos sorozatokban és szappanokban nagyon otthon volt, 2003-ban sokan várták tőle az Alicia Silverstone főszereplésével készült, társkeresős drámát, hiszen végre nem csak tinédzsereknek készített sorozatot, mint a BH90210 esetében, és ismét országos csatornára dolgozott, hiszen a Szex és New York HBO-s volt.

Azonban a várakozás ellenére a Miss Match hatalmas blama lett,

sem a készítő neve, sem a remek színészi gárda nem tudott segíteni a pehelykönnyű, érdektelen sztorin. A sorozatból 18 rész készült el.

--------------------

Shonda Rhimes

Amiről híres: A Grace klinika (Grey's Anatomy), Doktor Addison (Private Practice), Botrány (Scandal), Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot (How To Get Away with Murder)
Amit legszívesebben elfelejtene: Dzsungeldokik (Off The Map)

Shonda Rhimes Forrás: AFP/Jamie Mccarthy

Shona Rhimes akkora szupersztár az amerikai ABC-nél, hogy csütörtökön főműsoridőben csak az ő sorozatait adta jó ideig a csatorna. Ez nem csoda, hiszen hatalmas és hosszan tartó sikereket tett le az asztalra – egy kivétellel. A Dzsungeldokik ugyanis sem a nézőket, sem a kritikusokat nem izgatta, így elég hamar kaszát kapott. Igaz, tesszük hozzá, annak ellenére, hogy Shonda Rhimes nevével adták el a sorozatot, a konkrét készítő nem ő volt, de a produkciós cége gyártotta, és executive producerként felügyelte a szériát. Azért merészeljük mégis idevenni, mert a Shonda-csütörtök harmadik tagja a Botrány és a Grace klinika mellett a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?, ami ugyancsak más író sorozata, de Rhimes ugyanolyan tisztséget tölt be mellette, mint a Dzsungeldokik mellett.

----------------

Greg Garcia

Amiről híres: Igen, drágám! (Yes Dear), A nevem Earl (My Name Is Earl), Nevelésből elégséges (Raising Hope)
Amit legszívesebben elfelejtene: A Miller család (The Millers)

Greg Garcia igen megbízható sorozatkészítő, klasszikus, munkásosztálybeli komédiákat készített, mindegyik sikert aratott. Azonban amikor a CBS csatorna ellopta őt a Nevelésből elégséges stábjából (a 4. évadot már mások írták), és két pilotját is berendelték, hogy aztán az egyikből sorozat is legyen, megízlelhette ő is, hogy nem minden fenékig tejfel.

A Miller család vállalhatatlanul pocsék és humortalan lett,

annak ellenére, hogy nem semmi sztárparádé jött össze benne. Igaz, a második évados berendelést még így is megkapta, azonban pár résszel a szezonpremier után, egyetlen sorozatként tavaly inkább mégis megszüntette a „komédiát" a CBS.

-------------------

Dick Wolf

Amiről híres: Esküdt ellenségek (Law & Order), Különleges ügyosztály (Law & Order: Special Victims Unit), Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (Law & Order: Criminal Intent)

Amit legszívesebben elfelejtene: Esküdt ellenségek: Los Angeles (Law & Order: LA)

Dick Wolf a jelen egyik legnagyobb tévés mogulja, az Esküdt ellenségek-széria atyja. És hiába a sok sikersorozat (jelenleg a Lángoló Chicago-t és annak spin-offjait is istápolja), azért az ő kezében sem változik minden arannyá. Pedig a Law & Order Los Angeles-i testvérsorozata remek színészeket vonultatott fel: Alfred Molina, Corey Stoll, Skeet Ulrich, Terrence Howard – de csak egy évad jutott neki.

-----------------

Vince Gilligan

Amiről híres: Totál szívás (Breaking Bad), Better Call Saul
Amit legszívesebben elfelejtene: Battle Creek

Vince Gilligan Forrás: AFP/Robyn Beck

Vince Gilligan a legutóbbi nagy rocksztárja a sorozatkészítőknek, hiszen a Breaking Bad-ről a nézők zöme csak szuperlatívuszokban beszél. A CBS csatorna le is porolta egy régi pilotszkriptjét, a zsarus Battle Creek-et, talán abban bízva, hogy csak a készítő nevével el tudja adni. Ha minden nem lett volna elég, még a Doktor House készítőjét, David Shore-t is megszerezték showrunnernek (Gilligan a Better Call Saul-on dolgozott, nem vett részt a nap munkálatokban). A sorozat azonban mondhatni a premierjével megbukott, legalábbis nézettségét tekintve.

---------------------

Noah Hawley

Amiről híres: Fargo
Amit legszívesebben elfelejtene: My Generation, Zűrös zsaruk (The Unusuals)

Noah Hawley Forrás: AFP/Kevin Winter

Noah Hawley-t, aki kvázi egyedül jegyzi a Fargo teljes első szezonját, azért érdemes idecitálni, mert ő a bizonyíték arra, hogy két azonnal megbukó, töredékszezont megért sorozat után is érhet el bárki világraszóló sikert, és arathat a díjátadókon.

A sort persze még folytathatnánk, egyesek szerint idetartozhat az X-akták készítője, Chris Carter, de ő valójában csak egy nagy sikert készített, a Millennium 3 évad után, közepes nézettséggel fújt ki, az X-akták-spinoff The Lone Gunmen és a virtuális valóságos Harsh Realm pedig fél évadot kapott. Esetleg Joss Whedon, a Buffy, a vámpírok réme, valamint az Angel készítője is hiányozhat egyeseknek, de az ő egy évados sorozata, a Firefly minden idők egyik legkultikusabb szériája lett, a Dollhouse – A felejtés ára (Dollhouse) pedig végül megért két szezont.