Feladta a versenyt A konyhafőnök egyik versenyzője

A konyhafőnök
Vágólapra másolva!
A héten újabb hat versenyző méri össze tudását A konyhafőnök konyhájában. Az RTL Klub főzőműsorában azonban egy nagy tervekkel érkező séfjelölt váratlanul feladja a versenyt.
Vágólapra másolva!

Az új versenyző, Sándor nagy tervekkel vágott neki a versenynek. "Minden vágyam beindítani egy saját vállalkozást, egy saját éttermet nyitni, amivel a családi hátteremet is meg tudnám alapozni. Az ír szódakenyeret nagyon sokszor elkészítettem már, igaz nem zsűri előtt és nem időre, de nem fogom elrontani az izgalom miatt" - mesélte a verseny elején.

A rendelkezésre álló idő felénél Bernáth József szemrevételezte és építő jellegű kritikát fogalmazott meg az ételével kapcsolatban. "Csak akkor tálald a szódakenyeret, ha az kifogástalan" - mondta a séf az egyre idegesebb, feszültebb versenyzőnek, akinek fogása nem éppen úgy sikerült, ahogy tervezte.

A konyhafőnök versenyzője feladta a versenyt Forrás: RTL KLub

"Szomorú vagyok, mert nem tudtam megmutatni magam az első feladatban, többre vagyok képes! Lelkileg rosszul élem ezt meg, nem erre készültem" - mondta Sándor, aki csalódottan vágott neki a második feladatnak, ám még mielőtt belekezdett volna a következő megmérettetésbe, a zsűri elé botorkált és megdöbbentő kijelentést tett, meglepő módon feladta a versenyt.