Nem bírnak Az ének iskolájával

Az ének iskolája Caramel
Vágólapra másolva!
A 17. hét legnézettebb műsora a teljes lakosságban Az ének iskolája lett, 1 millió 229 ezren voltak kíváncsiak az aktuális adásra. Ezt követi a Barátok közt április 22-i, illetve az Éjjel-nappal Budapest április 20-i epizódja, a TV2 csak a nyolcadik helyen szerepel újra a Tények-kel.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Az ének iskolájá-t a teljes lakosságban nem tudja semmi befogni, a 17. héten is ez volt a legnézettebb műsor, a tanári kar egyik tagja, Caramel ezért boldogan megy felfelé a Médialiftben. A többi utast is a vasárnapi műsorkínálatból válogattuk, ezért kapott zöld nyilat Clint Eastwood is, aki a Gran Torino-val simán nyerte az idősávját, majdnem kétszeres közönségarányt ért el, mint a vele szemben futó Valami Amerika 2 – 16,2-vel zárt a magyar film 8,2 százalékával szemben.

Nagy György és az Andorai Péter születésnapjára készült Hogy volt?! viszont az este legalacsonyabb közönségarányát hozta a Duna TV-nek, az éppen tévézőknek csupán 3,6 százaléka volt kíváncsi rá. Mutatjuk a múlt heti húszas toplistát is, amelyre a nemzeti főadó nem is fért fel.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Alább látható az a tíz csatorna is, amely a legmagasabb heti átlagos közönségarányt érte el a teljes lakosságban, illetve a 18–49-es célcsoportban. Kitűnik, hogy az RTL Klub előnye mennyivel nagyobb az ötven év alattiaknál, a Duna TV viszont sokkal jobban teljesít az időseknél – amíg a teljes lakosságban meg tudta szerezni a harmadik helyet, addig a kereskedelmi szempontból fontos célcsoportban már a hetedik helyre szorult vissza.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés
Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Mutatjuk a vasárnap esti közönségarány alakulását is, amiből világosan látszik Az ének iskolája egyeduralma. A műsor után viszont rengetegen kapcsoltak el a TV2-ről, hiába kezdődött ott Friderikusz Sándor új műsora, az Összezárva Friderikusszal – a nézőket jobban érdekelte az RTL Klubon futó Bosszúállók, amely pedig már a közepénél járt. Vasárnap indult a Duna TV új sorozata, az Egynyári kaland is, ez végül 7,8 százalékos közönségarányt ért el, amiben bizonyára közrejátszott, hogy a Magyarország, szeretlek! után ment.

Nagyobb méretért kattintson a képre! Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.