Az MTVA szereti a Dárdai-csapatot

Dárdai Pál a magyar csapat kapitánya ad sajtótájékoztatót a Magyar -Görög meccs után a Groupama Arénában 2015 március 29-én
Vágólapra másolva!
Nem volt rossz hétvégéje a Duna TV-nek, a lottósorsolás, a James Bond-film és a válogatott Eb-selejtezője is sokakat érdekelt.
Vágólapra másolva!

Felfelé megy a liftben Szabados Ágnes, mert az általa vezetett RTL Híradó simán nyert vasárnap este. A Duna TV-nek a válogatott tett jót, a kapitány is felfelé halad legalább nézettségben, ha már itthon, a pályán egy szerény 0-0 jött össze. A Rio című filmtől sokat várt a TV2, de mivel már nagyon sokan látták, kikapott műsorsávjában.

A húsz legnézettebb műsort mutatjuk, az első öt helyen nincs is nagy meglepetés, az ilyen listák szokásos szereplői. A TV2 most nem tudott 1 milliós nézettségű műsort felmutatni, sőt, 900 ezer alatt maradt a Tények is jobb napján. A Duna TV-n a meccs és a Forma-1 hozott jobb számokat, de ezek átmennek nyártól az M4 állami sporttévére.

Forrás: Nielsen

Alább a csatornákat láthatja: a TV2 délelőtt és délután erős, az RTL Klub viszont jóformán minden estét elvisz, így e két csatorna elhúzott a mezőnytől. A Duna 6,7 százaléka elég jónak mondható, nyomában a Cool és a Film+.

Forrás: Nielsen

Szombat este gyakorlatilag végig vezetett az RTL Klub a teljes lakosságban, a Duna TV a lottósorsolás vége felé, és a James Bond-film második felében jött fel. Láthatóan a magyarokat nem érdekli, hogy egy film megy már 40-50 perce, akkor is megnézik a végét, ha nem látták az előzményeket.

Nézze meg nagyban! Forrás: Nielsen

Vasárnap este 10-ig tartotta magát az RTL, de a válogatott meccsre sokan átkapcsoltak. Amint viszont véget ért, a Duna TV közönségaránya 25-ről hirtelen 5-re zuhant, a csoport sereghajtója elleni null-null utáni magyarázatokra már sokkal kevesebben voltak kíváncsiak.

Nézze meg nagyban! Forrás: Nielsen

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.